A tartalomból:
- Nem hozott előrelépést a Davos-ban tartott ukrán béketervről szóló tárgyalások negyedik fordulója, amelyen Andrij Jermak, az Elnöki Iroda vezetője szerint 81 ország és nemzetközi szervezet képviseltette magát, beleértve Klaus Schwab-ot, a davosi Világgazdasági Fórum elnökét is. Andrij Jermak arra panaszkodott, hogy a találkozón béketárgyalásokra szólították fel Ukrajnát, bár megjegyezte, hogy a rendezvény résztvevői nem tudtak teljesen egységes álláspontot kialakítani ebben a kérdésben. A találkozó után, Jermak pedig arról beszélt, hogy Kínának részt kell vennie az Oroszországgal folytatott háborút lezáró tárgyalásokban.
- A Bild című német lap a Bundeswehr egy bizonyos "titkos dokumentumára" hivatkozva közzétett egy "tervet" arról, hogy a szerzők feltételezése szerint Oroszország hogyan támadhatná meg a NATO keleti szárnyát. A "forgatókönyv" egy sikeres ukrajnai orosz offenzíváról szól, amely júniusra visszaszorítaná az ukrán fegyveres erőket. Júliusban a "titkos dokumentum" szerint Oroszország "kibertámadásokat és a hibrid hadviselés más formáit" indíthatná el a balti államok ellen, ekkor pedig "konfrontációkra" kerülne sor, amelynek ürügyén Oroszország - a szerzők feltételezése szerint - nagyszabású hadgyakorlatokat kezdene a területén és Fehéroroszországban. A Bild szerint a "titkos dokumentum" azt sugallja, hogy ha az Egyesült Államok a választások után átmenetileg vezető nélkül marad, "Oroszország pedig Fehéroroszország támogatásával megismétli az ukrajnai inváziót a NATO területén". A cikkben az is szerepel, hogy 2025 májusában a NATO kijárási tilalmakról dönt, és 300 ezer katonát mozgósít.
- Az Egyesült Királyság idén 20 ezer katonát fog bevetni a NATO manővereinek keretében, ilyenre a hidegháború óta nem volt példa – jelentette be hétfőn Grant Shapps védelmi miniszter.
- A Kijev és London között nemrég megkötött biztonsági megállapodás "kétoldalú", és garantálja Ukrajna katonai támogatását, ha Oroszország megtámadná az országot – mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
- A The New York Times borzalmas kilátásokat fest az ukrán háborús erőfeszítésekről. ,,Ukrajna katonai kilátásai sivárnak tűnnek. A nyugati katonai támogatás már nem biztosított olyan mértékben, mint az elmúlt években. Ukrajna nyári ellentámadása délen véget ért, mivel nem sikerült elérnie egyetlen célját sem, és most az orosz csapatok támadásba lendültek’’ - írja az amerikai napilap. A beszámoló szerint az ukrán parancsnokoknak most adagolniuk kell a lőszert, tudva azt, hogy minden új szállítmány akár az utolsó is lehet.
- Ukrajna jövőbeli fegyverellátásának másik problémája, hogy a nyugati készletek kimerülőben vannak, és Izrael további igényeket támaszt az amerikai fegyverraktárakkal szemben. A hónap elején egy magas rangú brit védelmi tisztviselő a Times of London című brit lapnak azt mondta, hogy az Egyesült Királyság fegyverkészletei annyira megcsappantak, hogy az országnak ,,semmije sem maradt’’.
- Mateusz Morawiecki szerint a háború "rossz irányba" halad, mivel a tavalyi ukrán ellentámadás "kudarcot vallott’’. Az egykori lengyel kormányfő "mélységesen aggasztónak" nevezte a helyzetet, mivel az orosz hadsereg jelentős előnyben van a harctéren. Morawiecki azt is hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők összeomlása a frontvonalon és általában az ukrajnai helyzet riasztó a NATO-országok számára. “Sajnos az ellentámadást kudarcként kell összegeznünk, ami azt jelenti, hogy Oroszország, Putyin elnök hatalmas erőforrással rendelkezik, valójában ők rendelkeznek a stratégiai mélységgel és türelemmel a nemzetközi politikában.” – ismerte el.