- Egyik fél sem tudja lezárni Bahmut véres ostromát, habár az orosz hadsereg közlése szerint már a város 80 százaléka Moszkva irányítása alatt áll.
- A város hónapok óta a harcok első számú helyszíne, a véres ostromban pedig tízezrek vesztették életüket. A várost mindkét fél tüzérsége folyamatosan tűz alatt tartja, ugyanis amióta az oroszok elfoglalták a település nagy részét, azóta az ukrán ágyúk is a városra szegeződnek.
- Bahmut ostromának a Kijev által régóta ígért nagy tavaszi offenzíva vethet véget, ami azonban továbbra sem kezdődött meg.
- Az offenzívához egyre több, az európai hadseregek által kiképzett ukrán újonc érkezik, ezen a felvételen brit katonák szalutálnak, az Ukrajnába induló harcosoknak.
- Eközben brutális kivégzésről készült felvétel terjed az interneten: az látható, ahogy állítólag késsel lefejeznek egy ukrán hadifoglyot.
- Oroszországban új törvényt fogadott el a parlament alsóháza. A változtatás nyomán a katonakötelesek ősztől elektronikus behívót kaphatnak, amivel kiváltják a postai úton kézbesített dokumentumokat.
Teljes adás: