Volodimir Zelenszkij Szingapúrban, Ázsia legfontosabb biztonsági konferenciáján, a Shangri-La védelmi fórumon felszólalva azt állította, hogy Kína nyomást gyakorol más országokra és azok vezetőire, hogy ne vegyenek részt a június 15-16-ra tervezett ukrajnai békecsúcson. Az ukrán elnök szerint Oroszország kihasználja Kína befolyását a régióban és kínai diplomaták segítségével próbálja megakadályozni a konferencia sikerét.
Kína élesen reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádjaira. A kínai külügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy nem vesz részt a csúcstalálkozón, mivel Oroszország sem képviselteti magát Ukrajna mellett.
Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón kijelentette:
"Peking soha nem szította a tüzet vagy szította a lángokat, és nincs olyan helyzet, hogy Kína nyomást gyakorolna más országokra."
"A béke konferencia a másik fél távoltartásával nem béke konferencia. Az ukránok ragaszkodtak ahhoz, hogy az oroszokat ne hívják meg. Ez így nem egy béke konferencia, mert nem vezet a béke felé egy fél lépéssel sem. Sokkal inkább egy balliberális, jóemberkedő happening, ahol mindenki kifejezi majd az eltökéltségét a béke mellett és, hogy befejezzék háborút. Mindenki szerez majd néhány lájkot és a politikusok majd jóérzéssel fognak hazamenni, hogy igen, mi elmondtuk, hogy nagyon szertnénk a békét, de azért küldjünk fegyvert Ukrajnának."
- vélekedett Horváth József, biztonságpolitikai tanácsadó.
Az EU azért teper, hogy még a magyar elnökség előtt megkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával
27 uniós tagállam kormányának tagjai szerdán megtárgyalják az Európai Bizottság márciusban elfogadott stratégiáját Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatban – írja a Politico. Az EU és Ukrajna még az előtt el akarja kezdeni a tárgyalásokat, hogy július elsején megkezdődik a magyar féléves EU-elnökség.
"Az Európai Unió döntéshozatala is egy felemás, igazságtalan rendszerré kezd válni. Ez amiről most szó van ez Ukrajna és Moldova csatlakozásának a tárgyalás sorozatának megkezdése. Ez valóban több hibától is szenved. Az egyik az időzítés, mert olyan gyorsított ütemtervvel próbálják, egy gyorsítósávon elkezdeni már a csatlakozási tárgyalásokat is, ami mérsékelten fair azokkal az országokkal szemben, akik végigszenvedték, példul Magyarország esetében 12 éves csatlakozási folyamatot"
-mondta Tóth Máté, nemzetközi jogász.
Dunda Györgyöt nem tudtuk kapcsolni, hiszen sem internet, sem áram ellátás nincs Ungváron.