2024. 10. 10. Csütörtök Gedeon napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Kárpátaljai vértanúk - az illegális egyház 03:00

Háború Ukrajnában

Háború Ukrajnában: egyre több a magyar áldozat

Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte a legfrissebb híreket, majd Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértőt kérdezték műsorvezetőink. Adásunk második felében pedig kapcsoltuk Dunda György kárpátaljai tudósítót.

  • Háború Ukrajnában: egyre több a magyar áldozat

A tartalomból: 

  • A lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani, mert bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország meggyengítése volt - jelentette be Vlagyimir Putyin. Az elnök a Wagner katonáknak felajánlotta, hogy szerződjenek le a védelmi minisztériummal. 
  • Újabb brutális felvétel látott napvilágot arról, hogyan támadta a Wagner-csoport Moszkva felé tartó konvoját az orosz légierő. A videót Voronyezs közelében egy autópályán haladó személykocsi fedélzeti kamerája rögzítette. Ezen az látható, hogyan éri bombatalálat a szembe sávban közlekedő wagneresek menetoszlopát.
  • Az oroszok közben azt vizsgálják, hogy a lázadásban közreműködtek-e nyugati ügynökségek.
  • A fehérorosz elnök megerősítette, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat vezetője kedden megérkezett Fehéroroszországba.
  • Eközben Volodimir Zelenszkij a frontvonalra látogatott. A kijevi elnök a kelet-Ukrajnában harcoló katonákkal és parancsnokaikkal találkozott.
  • Az ukrán hadügy pedig újabb település elfoglalását jelentette be: a Vuhledár közelében található Rivnopil nevű falut vették be Kijev csapatai.
  • Az offenzíva során azonban sorra vesztik el nyugati harcjárműveiket a kijevi csapatok. Az ukránok ugyanakkor számíthatnak a nyugati támogatásokra: sajtóhírek szerint az Egyesült Államok újabb, 500 millió dollár értékű katonai segélyt küld az ukránoknak.
  • Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője: az elmúlt nap folyamán mintegy 600 embert veszített, közülük mintegy 325-öt a Donyec körzetében vívott harcokban. A megsemmisített katonai objektumok között nevezett meg egyebek között egy vezetésipontot, egy kommunikációs központot és több lőszerraktárat.
  • Tegnapelőtt az orosz határhoz repültek brit vadászgépek, riadoztatták a Föderáció légi erejét. Az orosz légtérellenőrző rendszerek három légi célpontot észleltek, amelyek a Fekete-tenger felett közeledtek az Orosz Föderáció államhatárához – állította a hírt az orosz védelmi minisztérium, amit később britek is megerősítettek.
  • Moszkvába látogat szerdán és csütörtökön Matteo Zuppi bíboros, az ukrajnai háború lezárása érdekében közvetíteni próbáló vatikáni békemisszió vezetője.
  • Az orosz-ukrán háborúban újabb fiatal kárpátaljai katonák vesztették életüket.

Teljes adás: 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!