2025. 05. 21. Szerda Konstantin napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Háború Ukrajnában

Háború Ukrajnában - Amerikai katonai szakértők szerint Kijev pazarlóan bánik a katonai eszközeivel

Adásunk elején Kis Bendek József biztonságpolitikai szakértő és Csizmadia Tamás elemző-újságíró voltak a vendégeink, később pedig érkezik hozzánk Nikola de Lamberterie francia újságíró.

  • Háború Ukrajnában -  Amerikai katonai szakértők szerint Kijev pazarlóan bánik a katonai eszközeivel

A végéhez közeledik a Bahmutért folytatott pusztító hatású közdelem a donbasszi fronton. A helyzet rosszabbodásával a nyugati média korábbi állításaival ellentétben már azt mondja, hogy nem egy stratégiailag fontos városról van szó - írja Vukics Ferenc katonai szakértő.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Bild című német lapnak adott interjújában már azt nyilatkozta, hogy Moszkva legfeljebb egy „kis győzelmet” aratna Bahmut elfoglalásával, és míg a várost hatodik hónapja ostromló orosz fegyveresek közül naponta nagyjából ötszázan esnek el vagy sebesülnek meg, az ukrán csapatok veszteségei sokkal kisebbek. A helyszíni riportok ezt a véleményt nem támasztják alá.

Eközben az orosz hadsereg megsemmisítette az ukrán Azov alakulat parancsnoki állását a Zaporizzsja megyei Marijivka falu közelében. A Wall Street Journal pedig arról ír, hogy az ukrán hadsereg tisztjei elismerték, hogy számos egységet, köztük a legképzettebbeket is, legyőzték az elmúlt hónapokban a Bahmutért vívott csatákban.

Teljes adás: 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jó hír érkezett Paks II kapcsán

Jó hír érkezett Paks II kapcsán

Az oroszországi Roszatom azt tervezi, hogy még az idén kiönti az első betont a Paks II. Atomerőmű építése során Magyarországon – írja a Bloomberg hírügynökség.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Háború Ukrajnában – Minden szem Isztambulra szegeződik + videó

Háború Ukrajnában – Minden szem Isztambulra szegeződik + videó

Marco Rubio amerikai külügyminiszter részt vesz az Isztambulban csütörtökön tervezett orosz-ukrán tárgyalásokon, ugyanakkor a találkozóval kapcsolatban rengeteg a kérdőjel. A témában Tóth Máté nemzetközi jogász volt a HírTV Napindító című műsorának vendége.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!