2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Háború Ukrajnában

Háború Ukrajnában: A Wagner-alapító szerint elkezdődött az ukrán ellentámadás

Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte a legfrissebb híreket, majd Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdezték műsorvezetőink és kapcsoltuk Tóth Norbert nemzetközi jogászt.

  • Háború Ukrajnában: A Wagner-alapító szerint elkezdődött az ukrán ellentámadás

A tartalomból: 

  • Egész Európát veszélybe sodorhatja London döntése, nagy hatótávolságú rakéták Ukrajnába küldésén dolgozik Nagy-Britannia. A bejelentésre a Kreml fenyegető választ adott.
  • Nagy hatótávolságú rakétákat még Kijev első számú támogatója, az Egyesült Államok sem küldött, az eszkaláció veszélye miatt. A brit védelmi minisztérium azonban az akár 300 kilométeres hatótávolságú rakéták beszállítóitól kért szándéknyilatkozatot.
  • Bahmutban folytatódik az ostrom, a városban zajló ütközetről viszont ellentmondásos információkat közölt az orosz vezetés. A védelmi minisztérium szerint folytatják az előrenyomulást a Föderáció harcosai. Ezzel szemben a Wagner vezetője azt mondta, a szárnyakon ukrán ellentámadás indult.
  • Az orosz rakétatámadásokat azonban sem a fegyverszállítmányok, sem az ukrán ellentámadás nem befolyásolja: a Föderáció továbbra is pusztító csapásokat hajt végre a front közelében található városokban.

Teljes adás: 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!