2024. 07. 23. Kedd Lenke napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kék hírek

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol egy egykori nyomozót, aki három bankot rabolt ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

  • Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

A közlemény szerint az ötvenes éveiben járó férfi rendszeresen szerencsejátékozott, majd amikor anyagi helyzete kilátástalanná vált, elhatározta, hogy pénzintézetek kirablásával fog pénzt szerezni.

A férfi 2019 novemberében magát orvosi maszkkal és napszemüveggel álcázva egy pécsi bankban papírlapra írt üzenetben fenyegette meg az alkalmazottakat azt állítva, hogy fegyver van nála, amelynek hatására a pénztáros mintegy kétmillió forintot adott át neki.

Mint írták, 2020 májusában az akkor még rendőrként dolgozó férfi, ismét maszkban, fekete keretes szemüveget viselve ugyanabban a bankfiókban egy fegyvernek látszó tárgyat fogott az alkalmazottakra, és arra kényszerítette őket, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át neki; a férfi ekkor közel hatmillió forintot szerzett meg.

2021 augusztusában a férfi kalapban - arcát a korábbiakhoz hasonlóan eltakarva - bement egy budapesti bankfiókba, ahol az alkalmazottakkal egy papírlapra írt üzenetben közölte, hogy "ez egy bankrablás", és egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetve őket a pénztárban levő három és fél millió forint készpénz átadását követelte, majd a dolgozókat az egyik irodába zárta.

Az elkövető a rendőrségi nyilvántartási rendszerbe is többször belépett jogosulatlanul, figyelemmel kísérte az általa elkövetett rablás miatt indult egyik nyomozás adatait, valamint egyik ismerőse kérésére az adatbázisból információkat szerzett egy gépkocsiról.

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsának benyújtott vádiratában az ügyészség fegyházbüntetést és a fenyegetéssel megszerzett közel tizenegy és fél millió forintnak megfelelő összegű vagyonelkobzást indítványozott az eljárás kezdete óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben - áll a közleményben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

ORFK: mintegy hétezren érkeztek Ukrajnából vasárnap

ORFK: mintegy hétezren érkeztek Ukrajnából vasárnap

Az ukrán-magyar határszakaszon 6806-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8219-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!