Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit minősített emberölés kísérletével, valamint magánlaksértéssel és rongálással vádolják.
A férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával. Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a férfit a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle.
A vádlott éjszaka a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba, és éjfél után röviddel a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére, amelynek kamrájából még időben sikerült kimenekülnie az ott alvó házaspárnak, és a gázpalackot is ki tudták vinni.
A helyszínre érkező tűzoltók a lángokat még azelőtt megfékezték, hogy azok átterjedtek volna a főépületre. A férfi a tűzoltók kiérkezése előtt megpróbálta felgyújtani a disznóólat is, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte, és eloltotta a lángokat.
MTI