2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Kék hírek

Öt évet kapott egy ittas-drogos balesetező

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék kedden egy helybéli férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott.

  • Öt évet kapott egy ittas-drogos balesetező

Juhászné Prágai Erika bírósági szóvivő közölte, a bíróság a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés kiszabása mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.

A most 39 éves férfi, aki a baleset előtt igen nagy mennyiségű szeszes italt és korábban „kristály” elnevezésű kábítószert is fogyasztott, 2015. október 24-én éjszaka Szegedről Kiskundorozsma felé haladt autójával, öt utassal. A hátsó ülésen négyen utaztak, egyikük ölében ült egy 14 éves fiú.

A vádlott egy vasúti átjáró utáni kanyarból 105-110 kilométer per órás sebességgel hajtott ki, elveszítette az uralmat a gépjármű felett, amely két kerékre dőlve, keresztirányban sodródni kezdett. Az autó végül az útpadkának, majd egy fának ütközött, átszakította az út melletti házak kerítéseit, és a bal oldalára dőlve egy udvaron állt meg.

A sofőrt és két utast a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból. A hátsó ülésen utazó egyik 17 éves fiú a helyszínen meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nemre és korra való tekintet nélkül  gyűjtötték össze a zsidókat + videó

Nemre és korra való tekintet nélkül gyűjtötték össze a zsidókat + videó

1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Ma, arra a több százezer zsidó honfitársunkra emlékezünk, akiket kiszakítottak közülünk. A a magyarországi holokauszt emléknapján a Napi aktuális vendége volt Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!