2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kék hírek

Negyedmilliárd forintos marihuána-fogás a fővárosban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Miskolci Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt folytat eljárást a 36 éves K. Krisztián és a 37 éves S. Sándor ellen. A nyomozók tudomására jutott, hogy a fővárosban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözők jelentős mennyiségű drog átadására készülnek egymás között. A rendőrök a célszemélyek elfogására és a kábítószer lefoglalására összehangolt akciót szerveztek 2021. január 29-ére, Budapestre - írja a Police.hu.

  • Negyedmilliárd forintos marihuána-fogás a fővárosban

A kereskedők két külön autóval egy XIII. kerületi társasház mélygarázsába hajtottak, ahol több sporttáskát tettek át egyik kocsiból a másikba. A KR NNI nyomozói ekkor a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen elfogták K. Krisztiánt és S. Sándort. A járművek szemléje alkalmával 44 fél kilós csomagban összesen 22 kilogramm marihuánát találtak.

A széleskörű nyomozás eredményeképpen a rendőrök felderítették a többi – szintén eladásra szánt – kábítószer deponálására szolgáló járművet, illetve tárolóhelyet. Innen további 59 kilogramm marihuánát, 220 gramm kokaint és két fegyvert foglaltak le, amelyeket szakértő bevonásával vizsgálnak. A két férfitól összesen 24 millió forint értékű eurót foglaltak le a nyomozók.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű – Magyarországon belül realizált – drogfogása.

A kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, egy 33 éves férfi, aki a rendőri intézkedés elől elmenekült. Az ő elfogására a KR NNI a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérte fel. A kézre kerítésére január 29-én az esti órákban Baranya megyében jelentős létszámú rendőri erőt vontak össze. A férfi a szökéshez használt autóját – amelyet később a rendőrök megtaláltak – hátrahagyta, és elrejtőzött a hatóságok elől.

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki vele szemben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a két elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és a Fővárosi Főügyészségen előterjesztést tettek S. Sándor letartóztatásának, K. Krisztián bűnügyi felügyeletének indítványozására.

Fotó: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!