2025. 03. 28. Péntek Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Nicky, a másik fiú 11:05

Kék hírek

Megöltek egy nőt Budapesten

Emberölés áldozata lett az eltűntként keresett nő, a nyomozók két férfit vettek őrizetbe - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

  • Megöltek egy nőt Budapesten

Azt írták, hogy még tavaly májusban jelentették be egy VI. kerületi albérletben lakó 31 éves nő eltűnését, akit hozzátartozói akkor már több hete nem tudtak elérni.

Az információk egyre inkább azt támasztották alá, hogy a nő bűncselekmény áldozatává válhatott; volt élettársát, egy 38 éves férfit vasárnap emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a gyanúsított a kihallgatás során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2024. április 7-én közös albérletükben olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe, majd a holttestet egy barátja segítségével elrejtette.

Segítőjét, egy 36 éves férfit bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe - tették hozzá, azzal együtt, hogy a BRFK kezdeményezte mindkét férfi letartóztatását.

Közölték azt is, hogy a fővárosi rendőrök speciálisan kiképzett kutyával kutatták át azt a XVII. kerületi bokros-fás területet, ahol az elkövetők elrejthették a holttestet.

A kereséshez a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat segítségét is igénybe vették, de a test egyelőre nem került elő - áll a közleményben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szörnyű tragédia történt Szentesnél

Szörnyű tragédia történt Szentesnél

Egy nő meghalt, amikor frontálisan karambolozott egy kamion és egy személyautó a 45-ös főúton Szentes közelében csütörtök délután - közölte az Országos Mentőszolgálat.
Eldőlt az iskolatársát Bőnyben megkéselő diák sorsa

Eldőlt az iskolatársát Bőnyben megkéselő diák sorsa

Beismerte tettét és lemondott jogáról a tárgyaláshoz az a 13 éves diák, aki tavaly április végén egy konyhakéssel hátba szúrta osztálytársát egy bőnyi iskolában. A Győri Törvényszék négy év javítóintézeti nevelésre ítélte szerdán a diáklányt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!