Teherautó viszi a murvát, sírgondozók sürögnek a Farkasréti temető 31-es parcellájának egyik sírhelye körül. Az ország egyik legszebb fekvésű sírkertjében sosem áll meg a munka, de most, mintha különös ügygonddal rendeznék a területet.
Nem titok, hogy csütörtökön kora délután ide helyezik örök nyugalomra Berki Krisztiánt.
A celeb május 6-án halt meg, drámai körülmények között. A focikapusból lett médiasztár mindössze 41 évesen távozott az élők sorából, és bár hivatalos halálokot még nem közöltek, a kiszivárgott információk arra engednek következtetni, hogy a szíve nem bírhatta a szteroidok és egyéb kemikáliák sokaságát. Krisztián lakásában a rendőrség drogokat is talált, ezzel összefüggésben pár nappal ezelőtt egy dílert őrizetbe is vettek.
A bulvárhős halála mélyen megrázta a környezetét. Felesége, Mazsi a mai napig nem tudta lelkileg összeszedni magát, a kislánya ellátásában az édesanyja és a barátok segítenek neki. Összetört Berki nagyobbik lánya, Zselyke is, aki talán sosem heveri ki, hogy ő találta meg a halott édesapját azon a tragikus napon.
fotó: Borsonline
A búcsúztatóról Krisztián felesége, Mazsi rendelkezett, így esett a választás a Farkasréti temetőre, annak is az egyik legszebb parcellájára.
– Az én édesanyám is itt nyugszik, ez az egyik legszebb része ennek az egyébként is gyönyörű temetőnek – mondja a Bors munkatársának egy gyászoló asszony, aki érdeklődve nézi az előkészületeket – Gondoltam, hogy valami híresség pihen majd itt, mert nagy a sürgés-forgás – tette hozzá.
Berki Krisztiántól május 26-án, csütörtökön, 14.30-kor vehetnek végső búcsút azok, akik szerették és tisztelték őt. Lapunk információi szerint több híresség is tervezi, hogy elmegy búcsúzni, hiszen ”A Berki” - ahogy Krisztián nevezte magát - többekkel ápolt szoros barátságot.
Borsonline