2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kék hírek

Hetvenmillió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség Fóton

Több mint hetvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök Fóton, egy holland férfi és magyar élettársa otthonában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

  • Hetvenmillió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség Fóton

Balotai Attila elmondta: a házkutatáson egy pisztolyt, tizenegy kilónyi marihuánát, három kilogramm (mintegy 7500 darab) ecstasy tablettát, két kilogramm amfetamint és több mint egykilónyi kokaint találtak. Ezeken kívül 48 millió értékben forintot és valutát, valamint két járművet foglaltak le, ez utóbbiak együttes értéke körülbelül 60 millió forint.

A főosztályvezető elmondta: a múlt hét közepén kaptak névtelen bejelentést arról, hogy egy holland állampolgár a fóti házában lőfegyvert tart magánál engedély nélkül. Azonosították a negyvenéves holland férfit, aki - mint kérdésekre válaszolva később elmondta - kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került már korábban is a rendőrség látókörébe.

A rendőrök a külföldről hazatérő férfit és élettársát vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, és arról is megkérdezték őket, hogy hol vannak ingatlanjaik. A fótiról egyikük sem tett említést, de a nőnél lévő kulcsokkal ki tudták nyitni a ház ajtaját, és megkezdődhetett a házkutatás.

Az egyik szobában tárral, tizenöt lőszerrel ellátott Beretta pisztolyt találtak. A lefoglalt kokain laktózzal és némi amfetaminolajjal volt keverve - közölte Balotai Attila.

A férfit és a nő ellen kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit lőszerrel és lőfegyverrel visszaéléssel is gyanúsítják - ismertette.

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelt a török származású holland állampolgár letartóztatását - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán a bírósági honlapon. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így a letartóztatás nem végleges, de végrehajtható.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!