Szél: A kormány elvesztette a bizalmát az emberekben
2017. március 6., hétfő 15:11, frissítve: hétfő 15:54
Az ökopárt frakcióvezetője a parlamentben napirend előtt arra mutatott rá: az atomenergia 20. századi eszköz, rendkívül kockázatos és drága is. Szél Bernadett hangsúlyozta, miközben a kormánypártok az atomlobbi mellett állnak ki, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a magyarok kétharmada inkább megújuló energiát akar atomenergia helyett.
„Különös módon és gyorsan vesztette el a bizalmát az Orbán-kormány a magyar emberekben. Néhány hónapja itt még minden a népszavazásról szólt, utána hirtelen – most, hogy nyilvánvaló, hogy népszavazás akadályozná meg Orbán gaztettét, Vlagyimir Putyinnak, Brüsszelnek és még ki tudja, kinek a piszkos kis üzletét, Magyarország eladósítását – a magyar kormány elvesztette a bizalmát a magyar emberekben. Teljesen egyértelmű itt a képlet: minél nagyobb egy ügynek a jelentősége, annál kisebb beleszólásuk lehet a Fidesz elképzelése szerint mindebbe a magyar embereknek” – fogalmazott az LMP társelnöke.
A 2014-es országgyűlési választáson az atomenergia hasznosításáról is véleményt mondtak a magyarok, és a paksi bővítésnek szavaztak bizalmat, szemben az LMP atomenergia-ellenes kampányával – válaszolt a kancelláriaminiszter Szél Bernadett szavaira. Lázár János azt hangoztatta: a kormány tiszteletben tartja az ökopárt népszavazási kezdeményezését, amelynek azonban ki kell állnia a törvényesség próbáját.
„Önök azzal kampányoltak 2014 tavaszán , hogy az atomerőmű rossz Magyarországnak, és ezért az LMP-re kell szavazni. Alig jutottak be a parlamentbe. Az önök programja atomellenes, atomerőmű- és olcsóáram-ellenes program volt, képviselő asszony, és ehhez képtelenek voltak választói támogatást kovácsolni. A magyar választópolgárok 2014-ben úgy választották meg a fideszes képviselőket, hogy pontosan tudták, hogy a Fidesz-képviselők nem mást szeretnének, csak fenntartani Magyarország atomipari kapacitását” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Tekintse meg a napirend előtti felszólalásokat: