2023. 02. 04. Szombat Ráhel, Csenge napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Riksaláz 03:30

Rég tudott a kormány az Elios-ügyről Harangozó szerint

Hír TV

2018. március 14., szerda 11:58, frissítve: szerda 14:43

2016-ban már vizsgálta a kormány belső ellenőrzési szerve a kalocsai Elios- pályázatot, a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatos nyomozás még folyamatban van – ez derült ki Varga Mihály válaszából, amelyet Harangozó Tamásnak küldött írásbeli kérdésre válaszolva. A szocialista képviselő szerint ez is azt bizonyítja, hogy a kormány már az OLAF-jelentés előtt tudott a pályázat szabálytalanságairól. Az Elios-ügyben létrejött ellenzéki árnyékbizottság egyébként ma megpróbált bemenni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, hogy megnézhesse az Eliosszal kapcsolatos iratokat, hogy kiderüljön, ki döntött arról, hogy a pályázati kiírást az utolsó pillanatban módosítsák. A delegációt csak a tárca sajtósa fogadta, aki kampányfogásnak nevezte az ellenzéki akciót.

Az Elios-ügyet vizsgáló ellenzéki árnyékbizottság tagjai egy hete levélben kezdeményezték, hogy betekinthessenek a közvilágítási korszerűsítésekkel kapcsolatos iratokba. Elsősorban azt akarták megtudni, hogy a fejlesztési tárcánál hogyan született meg az a döntés, amely a pályázati kiírásokat az utolsó pillanatban módosítva lehetőséget teremtett a csalássorozatra. A minisztériumban nem készültek el a papírokkal. Erről egyébként a látogatás előtti napon válaszlevélben tájékoztatták is a képviselőket.

„Megkaptuk a levelüket, elkezdtünk dolgozni az iratok összegyűjtésén, de mivel egy nagyobb mennyiségű anyagról van szó, ez időt vesz igénybe” – ismertette Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke.

 

Az LMP-s Hadházy Ákos szerint elfogadhatatlan, ahogy a minisztériumban halogatják az iratok megmutatását. Nekem egy picit nehezen elfogadható az, hogy március 28-án majd megmondják, hogy majd mikor nézhetjük meg a papírokat – mondta a politikus.

Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetése megpróbálja eltussolni az ügyet.

Az a miniszter, aki egy hét alatt nem képes arra, hogy ezeket a papírokat összeszedje, és az országgyűlési képviselők törvény adta jogát biztosítva a betekintést biztosítsa a mai napon, az a miniszter megbukott. A kérdés csak az, hogy a miniszter ezt alkalmatlansága miatt csinálta, vagy inkább azt láthatjuk itt ma, hogy a minisztérium felső vezetése, még egyszer mondom, gyáva – jelentette ki az MSZP-s politikus.

A jobbikos Szilágyi György szerint diktatúrákban történik olyan, mint amit a minisztériumban tapasztaltak. Folyamatosan menekülnek a média, folyamatosan menekülnek az országgyűlési képviselők és így a választópolgárok kérdései elől is. Folyamatosan gátolják az országgyűlési képviselőknek a feladat és munkavégzését, akik szeretnének tisztán látni ebben a helyzetben. Én úgy gondolom, hogy egy jogállamban ez megengedhetetlen – mondta.

A tárca szóvivője a sajtó kérdésére megerősítette azt, amit levélben az árnyékbizottságnak is megüzent: nem tudják pontosan, mikor lesz az iratbetekintés. Kiss Anita sajtófőnök kampányeseménynek minősítette az Elios-ügyet vizsgáló ellenzéki árnyékbizottság látogatását.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!