2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Németh Szilárd nyugtat, és az ellenzékre mutogat

2017. május 10., szerda 17:04, frissítve: szerda 19:35

Panasszal fordult a Fővárosi Főügyészséghez Tényi István, a Fidesz volt tagja, mert a vádhatóság nem fogja kivizsgálni, hogy történt-e bűncselekmény a nemzeti konzultáció honlapján futott orosz adatgyűjtő kóddal kapcsolatban. Az ügyben az adatvédelmi hatóság és az Alkotmányvédelmi Hivatal is eljárást folytat. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai szerint a kormánynak kell magyarázatot adnia az orosz adatgyűjtésre.

Március végén indította el a kormány a nemzeti konzultációt. A hat kérdésből álló ívet néhány kattintással az interneten is ki lehet tölteni. Egy a felületen elhelyezett kód azonban egy orosz szerverre küldte el a felhasználók személyes adatait. A visszaéléssel kapcsolatban Tényi István egykori Fidesz-tag tett feljelentést április elején, aki az ügyeben most a Fővárosi Főügyészséghez fordult.

„Ebben az ügyben megnyugtatóan állást foglalni nem lehet. Panasszal fordultam a Fővárosi Főügyészséghez, hogy a kerületi ügyészség határozatát, amelyet a tegnapi napon vettem át, helyezze hatályon kívül. Arra hivatkoztam, hogy ebben az ügyben sértetti jogállásban vagyok, tekintettel arra, hogy az én személyes adataim is kikerültek erre a szerverre, ugyanis korábban ennek a nemzeti konzultációnak az internetes változatát kitöltöttem, és beküldtem az adataim” – közölte Tényi István.

A miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, a kormány mindig betartja az adatkezelésre vonatkozó szabályokat. „A nemzeti konzultációra éppúgy, mint minden más nyilvánosságot érintő kormányzati tevékenységre, szigorú adatvédelmi szabályok vonatkoznak, és ezeket a szigorú adatvédelmi szabályokat eddig mindig betartottuk, és be fogjuk tartani a jövőben is” – fogalmazott Orbán Viktor.

Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, ugyanakkor azt megállapította a vádhatóság, hogy a kabinet megszegte az adatvédelmi szabályzatot.

A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke nem tartja helytállónak az ügyészség utóbbi megállapítását, és az ellenzékre mutogat. „A két legnagyobb cég amerikai, a harmadik a Yandex. Ez egy orosz keresőmotor, amely automatikus keresést tesz lehetővé. Amit az Együtt vagy az LMP használt, az aggályos, mert képes olyan adatokat továbbítani, amelyek pártpreferenciára vagy egyébre utalnak. Ami a Kormány.hun volt rajta a nemzeti konzultációval kapcsolatban, az nem tud ilyen adatokat továbbítani” – jelentette ki Németh Szilárd.

Az LMP szerint a kabinet azért támad vissza az ügyben, mert saját hibájáról akarja elterelni a figyelmet. „A kormánynak kell megmagyaráznia azt, hogy hogyan tehette meg a saját állampolgáraival, hogy kiszolgáltatja a személyes adatait annak a putyini Oroszországnak, amellyel semmilyen szövetségi viszonyunk nincsen. Úgy gondolom, ez egy vörös vonal, amit átléptek. A kormánynak kell hogy terepet adjon, hogy elmagyarázza, egész pontosan milyen szövevényes hálót épített fel önmaga és a putyini Oroszországnak a viszonylatában” – nyilatkozta Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja.

Az orosz adatgyűjtést az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Adatvédelmi hatóság is vizsgálja, az eredményekről pedig tájékoztatni fogják a nemzetbiztonsági bizottságot is.

„Elfogadhatatlannak tartom a nemzeti konzultációt is, pénzkidobásnak tartom, és azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy ilyen kódok legyenek rajta” – közölte Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke.

A testület meghallgatta volna Gyurcsány Ferenc volt és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt is azzal kapcsolatban, hogy a kormányfőt befolyásolhatják-e Oroszországból. A bizottság ülésére egyik politikus sem ment el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!