Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói részlege a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. épületében.
A Hír TV információi szerint a cég több vezető munkatársát és dolgozóját is elvitték kihallgatásra – jelentette kollégánk a helyszínről. Az ügy hátterében az állhat, hogy Páva Zsolt, Pécs polgármestere, illetőleg az önkormányzat kezdeményezte, hogy stratégiailag kiemelt fontosságú üzemmé nyilvánítsák a gyárat, ugyanis több közüzemi tartozása is van, így félővé vált, hogy elértéktelenedik a manufaktúra. Az igazgatótanácsba delegált két önkormányzati tag közül az egyikük tett állítólag feljelentést költségvetési csalás miatt – feltehetőleg emiatt indult a NAV-akció is.