Ellenállnak az antibiotikumoknak, komoly problémát okozhatnak
2016. október 13., csütörtök 19:33, frissítve: csütörtök 19:33
Az már a múlt század végén kiderült, hogy problémát fog okozni, ha egyes ellenálló kórokozók okozta fertőzésekre nem lesz hatásos gyógyszer. A rendelkezésre álló antibiotikumok ugyanis nem minden betegségnél alkalmazhatók. „Új antibiotikumokra nagyon nem számíthatunk. A jelenleg rendelkezésre állókkal kell gazdálkodnunk, és bizonyos súlyos infekciók esetén néha olyan lehetőségünk sincs, hogy nincs a palettán olyan szer, ami az adott kórokozóval szemben hatásos lenne” – mondta Papp Erzsébet, a Kaposi Mór Oktató Kórház orvos igazgatója.
A szakemberek szerint ez ma világszerte közegészségügyi gond, ráadásul a kialakulásában a betegek is felelősek, mert sokan idő előtt abbahagyják az antibiotikus kezelést. Márpedig ilyenkor csak a gyengébb kórokozók pusztulnak el, az erősebbek életben maradnak. „Tudomásul kell venni, hogy aki kórházba bekerül, az kaphat fertőzést. Ez magából a kórházi létből adódik, nem feltétlenül az infrastruktúrából és a szakmai hiányosságaiból. A betegségeknek lehetséges szövődménye az, hogy fertőzést kapnak az ellátottaink. De – és amiről soha nem beszélünk – az egészségügyi ellátás központja nem a kórház kéne, hogy legyen” – mondta Moizs Marianna, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója.
Az Európai Járványügyi Központ legutóbbi jelentése szerint a fertőzések elleni kezelések egyre nehezebbek, egyre gyorsabban alakulnak ki gócpontok. „Érezhető, hogy a gyógyítás minőségét veszélyezteti. Tehát az egyéb tevékenységeket. A sebészet, a szívátültetések, a daganatos betegségek kezelését is veszélyezteti az, hogyha az antibiotikus rezisztenciával, a fertőzésekkel nem foglalkozunk kellőképpen” – fejtette ki Melles Mária, az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgatója.
Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint 2015-ben a betegek mintegy tíz százaléka fertőződött meg kórházi eszközök használatakor Magyarországon.