Demszky nem érez felelősséget
2017. február 14., kedd 09:55, frissítve: kedd 11:20
Szinte ugyanannyi újságíró volt jelen, mint érdeklődő a Budai Liberális Klub hétfő esti ülésén. A vendég ugyanis Demszky Gábor volt, aki a 4-es metróról és a beruházást vizsgáló OLAF-jelentésről beszélt. A volt főpolgármester azt mondta, nem érez felelősséget az Csalás Elleni Európai Hivatal által feltárt szabálytalanságok miatt. Az egykori SZDSZ-es városvezető álltja: a BKV ügyeire ő nem látott rá, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy büszke a metróberuházásra.
„Ön szerint, ha a MÁV-nál egy nagy beruházás történt, akkor a miniszterelnököt kell elővenni? A távolság jogi szempontból és a valóságban ugyanannyi. A BKV-nak van felügyelő bizottsága, igazgatósága, amely ellenőrzi a beruházást. Ellenőrzött minden dokumentumot a finanszírozó bank, az Európai Beruházási Bank. Ellenőrizte a beruházást a városüzemeltetési bizottság, és ellenőrizte – nem az én személyem fontos – a Fővárosi Közgyűlés, amikor is negyedévente megtárgyalta és elfogadta azokat a jelentéseket, amelyeket a fővárosi metróbiztos – akinek valóban rálátása volt a metróberuházásra – a közgyűlés elé terjesztett” – fejtette ki a volt városvezető.
Demszky Gábor ügyvédje szerint az uniós vizsgálat eredményét az is befolyásolta, hogy az egy magyar számvevőszéki jelentésen alapul.
„Az, hogy Demszky Gábornak vagy bárki másnak a neve fölröppen, az nem az OLAF tevékenységével van szoros összefüggésben, az már egy picit a magyar politika része, és nekünk, büntetőjogászoknak az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a politikát hántsuk le a bűnüldözési tevékenységről, és nézzük magát a jogesetet. Ezért voltam én bátor a média előtt is azt a nyilatkozatot tenni, hogy a mi megítélésünk szerint Demszky Gábornak sem politikai, sem erkölcsi, sem büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg a jelentésből” – magyarázta Magyar György.
A 4-es metróberuházás visszásságairól szóló uniós jelentés Demszky Gábort nem nevesíti a felelősök között, az akkori miniszterelnököt, Medgyessy Pétert viszont igen.
Demszky: Gergényi javított Budapest közbiztonságán
A Hír TV megkérdezte a volt főpolgármestert Gergényi Péter kitüntetéséről is. A rendőri vezetők perében tegnap született ítélet: 12 vádlottat felmentettek, a volt budapesti rendőrfőkapitány pedig 400 ezer forintos pénzbüntetést kapott a 2006-os rendőri brutalitásért.
„A kitüntetésről szóló határozat jóval az október 23-i események előtt történt, és azért kapta a kitüntetést, mert javította jelentősen a működése alatt Budapest közbiztonságát. Tehát nem volt semmi köze október 23-nak az ő kitüntetéséhez, és ezért én nem látom okát annak, hogy fölvessem azt, hogy ezt visszavonjuk” – mondta Demszky Gábor.