2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Vona Gábor is beáll Puzsér Róbert mögé

Az LMP mellé még legalább a Jobbik vagy a Momentum támogatását is szeretné elnyerni Puzsér Róbert, a két pártban azonban egyelőre nincs döntés a főpolgármester-jelöltről. A Párbeszéd és az MSZP továbbra is előválasztást rendezne.

  • Vona Gábor is beáll Puzsér Róbert mögé

Az LMP kongresszusa szombaton 80 százalékos többséggel támogatta Puzsér Róbert főpolgármesteri jelöltségét. A publicista válaszvideója szerint a közös programalkotásra koncentrálnak addig, amíg legalább a Jobbikot vagy a Momentumot nem tudják bevonni az együttműködésbe.

„Az ennél szorosabb együttműködés feltétele, hogy a három potenciális centrumpárt, az LMP, a Jobbik és a Momentum közül legalább kettő álljon be a jelöltségem és a Sétáló Budapest koncepciója mögé” – mondta a publicista.

A Momentum egyelőre nem támogatja Puzsér Róbert jelölését – erősítette meg a Hír TV kérdésére Hajnal Mikós, a párt sajtófőnöke. A Momentum elnöke Fekete-Győr András a Népszavának adott interjúban novemberben arról beszélt, hogy nem támogathatnak egy olyan jelöltet, aki Tarlós Istvánnak még több szavazót hozna. A Momentum várhatóan tavasszal dönti el, ki lesz a főpolgármester-jelöltje.

A Jobbik jelöltje sincs még meg. Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes azt mondta: a kérdésben a Jobbik elnöksége határoz majd, de azt nem tudta megmondani, hogy mikor. A párt korábbi elnöke beállna Puzsér Róbert mögé.

„Nagyon jó kapcsolatot ápolok Puzsér Róberttel, nagyon tisztelem az ő munkásságát és hogyha a XXI. századi pártok meg tudnak arról egyezni, hogy őt támogatják, akkor én jó szívvel fogom rá adni a voksomat” – mondta Vona Gábor.

A Párbeszéd jelöltje Karácsony Gergely zuglói polgármester, de a párt továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy előválasztáson kell eldönteni, ki legyen az egyetlen, a legerősebb ellenzéki kihívója Tarlós Istvánnak.

„Puzsér Róbert korábban többször is nyilatkozta, hogy ő részt vesz egy főpolgármesteri előválasztáson. Reméljük, hogy tartja a szavát. A Párbeszédnek is az a meggyőződése, hogy nem zárt ajtók mögött kell dönteni arról, hogy ki lesz az ellenzék jelöltje, hanem adjuk ezt a kérdést, ezt a döntést a választók kezébe” – mondta Szabó Tímea, a párt társelnöke.

Szabó Tímea hozzátette: beállnak Puzsér mögé, amennyiben a publicista bizonyul a legerősebbnek az előválasztáson.

A szocialisták is arra biztatják Puzsér Róbertet, hogy mérettesse meg magát. „Ha olyan nagy a társadalmi támogatottsága, mert azért egy választáson valamennyi támogatottságra szükség van, akkor nyilvánvalóan ez látszódni fog az előválasztáson is” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke.

Puzsér Róbert ugyanakkor az MSZP támogatására nem számít, ahogy a DK-éra sem. A publicista az LMP-s küldötteknek írt levelében úgy fogalmazott, hogy centrumot akar építeni. Politikai otthont annak a harminc százaléknyi budapesti szavazónak, aki nem kér sem a Fideszből, sem a KDNP-ből, sem az MSZP-ből, sem a DK-ból.

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!