Vona Gábor aggódik a Jobbik botrányai miatt, de nem tér vissza „rendet tenni”. Ezt az ATV-ben jelentette ki a Jobbik korábbi elnöke. Vonát - ahogy fogalmazott - elszomorítja az, ami most a Jobbikban történik. A korábbi pártelnök bízik abban, hogy a mára már néppártosodott Jobbik mostani válsághelyzete hamar megoldódik, ám hozzátette azt is, hogy pártnak nagyon nehéz lesz erről a spirálról lejönni.
A Daily Mail hozott nyilvánosságra egy videót, amelyen a Liverpool-játékosok Fulham elleni hazai mérkőzésük előtti bemelegítéséből láthatunk egy részletet. Mégpedig azt, hogy Szoboszlai Dominik és jó barátja Trent Alexander-Arnold bemutattták picit technikai tudásukat a közönségnek – vette észre az nso.hu.
Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték el elvenni a magyar közösség jogait, azóta folyamatos a jogfosztás - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.