2019. április 25.,
csütörtök, Márk napja

Varga a szocialistáknak: Balatonőszödön kellett volna ordítozni

2014. december 15., hétfő 17:42, frissítve: hétfő 18:02

A szocialisták frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában arra kérte a Fidesz–KDNP képviselőit, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést. Tóbiás József azt mondta, hogy az országban már ma is társadalmi krízis van, amely szerinte 2015-ben társadalmi feszültséggé válhat. A Fidesz frakcióvezetője a 2006-os és a 2010-es megszorításokat idézte fel a költségvetési zárószavazás előtt.

Huszadik századi diktatúrákkal állította párhuzamba a demokratikusan megválasztott Orbán-kormányt az MSZP elnök-frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában. Tóbiás József szerint a Fidesz–KDNP-ből érkező belső bírálatok azt jelzik, hogy a kormány elszigetelődött és nem érzékeli, hogy mit szeretnének az emberek. A szocialista politikus a keresztény értékrendre hivatkozva arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést.

„Számomra, tisztelt képviselőtársaim, a szociális érzékenység és a kereszténység egy és ugyanaz. Ezt azért mondom önöknek, mert pontosan tudom, hogy az elmúlt napokban önök közül számos jó érzésű fideszes és KDNP-s képviselő fejezte ki nemtetszését mindazzal a politikával, amely egy, a szabadság korlátozására – lásd a drogteszt bevezetése. Másik pedig: az M0-s körgyűrűvel kapcsolatosan a további sarcok kivetésének kritikájával szemben települési polgármesterek, fővárosi, önök által megválasztott képviselők vagy pedig kerületi fideszes polgármesterek tiltakoztak” – mondta el felszólalásában Tóbiás József.

A nemzetgazdasági miniszter válaszában Tóbiás Józsefet idézte, aki az MSZP hétvégi gyűlésén arról beszélt, hogy a szocialista pártnak változnia kell. „Önök 2008-ra csődöt okoztak ebben az országban. Nem volt olyan piaci szereplő, aki Magyarországnak hitelt adott volna – még akkor is, ha kiabál, képviselő asszony –, nem volt olyan piaci szereplő, aki hitelt adott volna nekünk, ezért kellett önöknek akkor az IMF-hez, a valutaalaphoz, a Világbankhoz és az Európai Unióhoz fordulniuk” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály felszólalását többször is megzavarták a szocialisták.

– Kiterjesztjük… Gőgös úr, akkor kellett volna…
–Bocsásson meg, miniszter úr, egy másodperc türelmet. Megkérem az MSZP-frakció tagjait, szíveskedjenek úgy végighallgatni fegyelmezetten, mint ahogy a kormánypártok a Tóbiás József frakcióvezető urat. Kérem, vegyék ezt figyelembe!
– Köszönöm, elnök úr, ezeknek a képviselőknek akkor kellett volna üvöltözniük, amikor Balatonőszödön azt mondták, hogy hazudtunk reggel, délben meg este.

A jobboldali ellenzéktől is kapott bírálatot a 2015-ös költségvetés. Volner János frakcióvezető-helyettes az orbáni hatalomgyakorlás jobbikos vádiratát ismertette. „A Fidesz az első pillanattól fogva arra törekedett, hogy a gazdasági hatalom erőszakos megszerzésével szilárdítsa meg a saját politikai hatalmát, és a politikai hatalmat annak érdekében ragadta meg, hogy ezt a gazdasági hatalmat megszerezhesse.”

Volner Jánosnak is Varga Mihály válaszolt a kabinet nevében. A nemzetgazdasági miniszter szerint a szocialisták gazdaságpolitikáját nem lehetett folytatni 2010 után. „A kormány olyan területeken is beavatkozott, ahol gazdasági érdekek sérültek korábbi szereplőknél, és ezek a szereplők külföldi, elsősorban multinacionális cégek voltak. Ha ön ezek mellett áll ki, és ezek mellett kíván felszólalni, ennek semmi akadálya nincsen, ez önnek szíve joga” – húzta alá Varga.

A Fidesz frakcióvezetője a 2006-os és a 2010-es megszorításokat idézte fel a költségvetési zárószavazás előtt. „Ugyancsak megemelték a regisztrációsadó-tételeket; egyébként ha már egyszer az autós társadalomról beszélünk: minden autóst sújtottak ezzel, függetlenül attól, hogy az országnak melyik részén él” – mondta Rogán Antal.

A politikus emlékeztetett, hogy a szocialisták, akik a szociális érzékenységet kérik számon a Fidesz–KDNP-n, a 2010-es költségvetésben megszüntették a gázártámogatást.

Forrás: Hír TV