2024. 04. 23. Kedd Béla napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Mátyás utolsó éjszakája 03:00

Belföld

Hiszékeny tagad és vádaskodik

Vádat emeltek Hiszékeny Dezső ellen. Az ügyészség szerint a 13. kerület volt szocialista alpolgármestere 2013-ban 5 millió forintot kért egy vállalkozótól, hogy átjátsza neki egy üzlethelyiség bérleti jogát. Hiszékeny Dezső tagad és provokációval vádolja az ügyészséget.

Vesztegetéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezsőt. Az ügyészség szerint a szocialista politikus 2013 januárjában, még a főváros 13. kerületének alpolgármestereként öt millió forint kenőpénzt kért egy vállalkozótól, egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogáért. A pénzt végül nem kapta meg, de a törvény szerint az is bűncselekmény, hogy megkísérelte.

„Ezt a bűncselekményt, az a vezető beosztású, hivatalos személy követi el, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér. Tehát a törvény is úgy fogalmaz, hogy elég a kérés ahhoz, hogy a bűncselekmény megvalósuljon, az nem kell, hogy ezt a pénzt kérésre tényleg át is adják neki és ő ezt a pénzt átvegye” – közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Hír Televízió megkeresésére.

„Nem kértem és nem kaptam semmiféle megvesztegetési, vesztegetési pénzt” Az angyalföldi politikus tagadja a korrupciós vádakat. Hiszékeny Dezső a tavalyi országgyűlési választások óta, képviselőként a parlamentben politizál. Mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyészség nem sokkal a megválasztása után kezdeményezte a parlament mentelmi bizottságánál. A politikus azt állítja, koncepciós eljárás folyik ellene.

„Azt gondolom, hogy az ügyészség, gyakorlatilag minden rendelkezésére álló eszközt bevetett annak érdekében, hogy megpróbálja bizonyítani, az én bűnösségemet. Állításom szerint sikertelenül járt el ebben az ügyben. Ez az ügy az ügyészség állítása szerint 5 millió forintról szól, és ezeket az eszközöket alkalmazták még egyszer elmondom. Lehallgatták a telefonomat, lehallgatták az irodámat, lehallgattak további három általam használt irodahelyiséget, elrendelték a személyi megfigyelésemet, és úgynevezett titkos, vagy fedett nyomozót alkalmaztak, ebben az ügyben, aki több alkalommal is megpróbált provokálni” – mondta el Hiszékeny a Hír Televíziónak.

A tárgyalást három hónapon belül kell kitűznie a Fővárosi Törvényszéknek. Ha a bíróság bűnösnek találja, a politikus akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!