2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Ujhelyi mindenképp marad az MSZP listáján

Nem indít vizsgálatot az MSZP Ujhelyi István korrupció gyanús ügyében, a politikus rajta marad a párt EP listáján is - közölte a szocialisták elnöke. A SZEVIÉP KFT egyik tulajdonosa azt nyilatkozta korábban, hogy a cég finanszírozta szívességből Ujhelyi István szőregi házának felújítását. Az MSZP-s politikus továbbra sem válaszol az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

  • Ujhelyi mindenképp marad az MSZP listáján

Tóth Bertalan elmondta: alaptalan vádaskodásról van szó, ezzel pedig nem akarnak foglalkozni. Az egykor a szocialista párttal jó kapcsolatot ápoló SZEVIÉP KFT egyik tulajdonosa a Délmagyarnak nyilatkozta azt, hogy a közreműködő segítségért cserébe - mintegy 30-40 millió forint értékben újította fel cégük a szocialista Ujhelyi szőregi házát.

Reagáltam a facebookon, és azt szerintem nyugodtan átvehetik, köszönöm szépen a figyelmet – mondta Ujhelyi István, akit az elmúlt napokban többször is kérdeztük a SZEVIÉP-es botrányáról de nem akart válaszolni kérdéseinkre. A szocialista Ep képviselő facebook bejegyzésére hivatkozva hárította kérdéseinket. Posztjában cáfolta az ellene felhozott vádakat.

Ujhelyi csütörtökön Debrecenben tartott sajtótájékoztatót, de a számára kellemetlen kérdésekre itt sem válaszolt.

A politikai kampány úgy látszik elindult ellenem. Ez egy nagyon nagyon durva lejárató karaktergyilkos kampány. Mindent megválaszoltam már a facebookon, tele van hazugságokkal amit a Fidesz média állít és elindítottam a jogi eljárásokat ezzel kapcsolatban. Köszönöm szépen a kérdést– mondta Ujhelyi István. 

Nem indít vizsgálatot az MSZP Ujhelyi István ügyében és a politikus rajta marad a párt EP listáján is. A szocialisták elnöke szerint: alaptalan vádaskodásról van szó, ezzel pedig nem akarnak foglalkozni.

 

„Teljesen alaptalan vádaskodás, ami megjelenik a kormánysajtóban nem számítottunk nagyon másra, hiszen látható, hogy a Fidesz listavezetője bűnözőket adott át Oroszországnak, holott az egyesült államok kért. Nyilván jön a viszont válasz. Semmilyen alapja nincsen. Ujhelyi István meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket, ami ilyenkor szokásos”– mondta Tóth Bertalan.

„Összefonódott itt sajnos itt párt és kampányfinanszírozás politikusok megvesztegetése és egyébként a közpénzeknek a felhasználása.”

A csődbe ment Szeviép egyik tulajdonosa a Délmagyarnak nyilatkozta azt korábban, hogy a cég - segítségéért cserébe - mintegy 30-40 millió forint értékben újította fel a szocialista politikus szőregi házát. Az ügyben kerestük Szeged MSZP-s polgármesterét is, aki a SZEVIÉP korábbi vezetőjének állítása szerint szintén érintett az ügyben, de Botka László sem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre. A szocialista politikus azt mondta a Magyar Hírlap számára már nyilatkozott és a továbbiakban nem kívánja kommentálni az ügyet.

Tiszta vizet kell önteni a pohárba - jelentette ki a Fidesz szegedi elnöke. Bartók Csaba szerint ha bűncselekményre derül fény, akkora az érintetteknek viselniük kell a felelősséget.

„A bűncselekmények a gaztettek azok derüljenek ki. Tudjuk azt, hogy kik a vezetőink, tudjuk azt, hogy kik irányították a cégeket és adják meg azt a szabadságot nekünk a szegedi polgároknak, mindannyiunknak Magyarországon, hogy a jövőben ennek az ismeretében ennek a tükrében tudjunk dönteni”– nyilatkozta Bertók Csaba. 

„Kik azok a szocialista politikusok akik még részesei voltak ezeknek a bizniszeknek?”

A KDNP szóvivője szerint, már régóta lehetett gyanítani, hogy a SZEVIÉP Botka László és Ujjhelyi István közreműködésével központi szerepet játszhatott az MSZP finanszírozásában. Nacsa Lőrinc hangsúlyozta az MSZP EP képviselőjének számos kérdést kellene megválaszolnia.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!