2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Belföld

Újabb tüntetésre készülnek a tanárok a státusztörvény ellen

Ismét pedagógustüntetést szervez a Civil Bázis, az Egységes Diákfront és a PDSZ szeptember 15-ére. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megmozdulást azzal indokolja, hogy szerinte a tanárok többsége nem ért egyet sem a státusztörvénnyel, sem pedig a pedagógus-bérezéssel.

  • Újabb tüntetésre készülnek a tanárok a státusztörvény ellen

Újabb tüntetést szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és több kisebb kezdeményezés. A szeptember 15-ére tervezett megmozdulást ezúttal egy diák jelentette be.

A pedagógusok továbbra is béremelést és a státusztörvény módosítását követleve vonulnának utcára - mondta a PDSZ országos választmányának tagja.

Gulyás Gergely szerint azonban a kormány célja, hogy még ebben a ciklusban megemeljék a pedagógusok bérét minimum 50 százalékkal, és hogy a tanárok visszamenőlegesen is megkapják az emelt összeget. A Miniszterelnökséget vezető miniszter még július elején közölte: a kormány eltántoríthatatlan a béremeléstől, amelynek jelentős részét a magyar költségvetés állja, de annak mértéke és gyorsasága függ az európai uniós források megérkezésétől is. Gulyás Gergely hangsúlyozta: se azok a baloldali EP-képviselők, akik euróban nettó havi hatmillió forintnak megfelelő összeget keresnek Brüsszelben, se a frakcióik ne akadályozzák a kormány hozzáférését az uniós forrásokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!