2021. június 12.,
szombat, Villő napja

Újabb 200 ezer adag orosz vakcina érkezett

2021. május 11., kedd 08:11

Újabb 200 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett hajnalban Magyarországra - ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hozzátette, a szérumok a második oltáshoz szükséges készletet biztosítják.

A tárcavezető kiemelte, hogy amennyiben Oroszország nem szállított volna a megállapodásnak megfelelően vakcinát hazánkba, akkor egymillióval kevesebb ember kaphatott volna védőoltást.

HírTV

 

A beoltottak Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról tárgyaltak a külügyminiszterek

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.

Szijjártó Péter a megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák.

Jakub Kulhánek szerint a részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a beoltott állampolgárok szabad utazását a két ország között.

HírTV, MTI

 

Szijjártó: 19 milliárd forintos beruházást hajt végre a Quality Pack

Jelentősen bővíti kapacitását az alumínium italdobozokat gyártó Quality Pack Zrt. Szikszón, a 19 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 7 milliárd forintos támogatást biztosít, a fejlesztés 120 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország egyetlen ilyen gyárát a Hell-csoport működteti, a beruházás évente 3 milliárd doboz gyártását teszi lehetővé, ezzel a vállalat megduplázza kapacitását.

A hatalmas fejlesztéshez a legújabb technológiára van szükség, ez indokolja a beruházás költségét - közölte. Hozzátette, hogy az új gyártósorok termelésének 80 százalékát külpiacokon fogják értékesíteni.

A magyar gazdaság újraindulásában a vidéknek, a vidéken működő magyar tulajdonú vállalatoknak rendkívül fontos szerepük van, közéjük tartozik a Hell-csoport is - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

MTI

 

Szijjártó: 6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Leier csoport

Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette, a kormány 656 millió forint támogatást biztosít a három helyszínen megvalósuló beruházáshoz, amely 1240 munkahely megtartását és további 20 új munkahely megteremtését eredményezi.

Kiemelte, a fejlesztéseknek köszönhetően Hajdúszoboszlón létrejön a világ egyik legnagyobb betoncserép gyára, amelynek az éves kapacitása el fogja érni a 220 ezer tonnát.

MTI