2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Új műtőt adtak át a Szegedi Tudományegyetemen

A magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el - mondta az innovációs és technológiai miniszter a Szegedi Tudományegyetem új gerinc- és idegsebészeti műtőjének átadásán. A 2 és fél milliárd forintból kialakított műtőkomplexumban bármilyen idegsebészeti beavatkozás elvégezhető. Palkovics László ünnepi beszédében elmondta azt is, hogy a kormány döntött arról, hogy az elkövetkező években elkülönített források állnak majd rendelkezésre az orvosi, egészségtudományi kutatások finanszírozására.

  • Új műtőt adtak át a Szegedi Tudományegyetemen

"A 2020-as költségvetésben ennek az első eleme egy 25%-os magyar kormányzati hozzájárulás növekedés már szerepel is, 37 milliárd forintot jelent most már. És ugyanezt meg fogjuk ismételni 2021-ben és 2022-ben is, annak érdekében, hogy jobban, nagyobb mértékben tudjuk támogatni a magyar kutatóhelyeket. Ennek részben nyilván praktikus indoka az, hogy szeretnénk, ha a kutatás magasabb színvonalú lenne, de van egy másik indoka is, szeretnénk azt is, amire már a kancellár asszony félmondatban utalt, én ezt határozottan szoktam elmondani, hogy a magyar egyetemek, a magyar kutatóintézetek együttműködése is erősödjön."

- mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!