2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Új kormányszóvivő segíti januártól a kabinet munkáját

Szalay-Bobrovniczky Alexandra lesz január 1-től a kormányszóvivő, Hollik István pedig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként folytatja – értesült a Magyar Nemzet.

  • Új kormányszóvivő segíti januártól a kabinet munkáját

A 32 éves, jogász végzettségű Szalay-Bobrovniczky még leánykori nevén, Szentkirályi Alexandraként a Fidelitasban kezdett politizálni, 2007-2010 között a szervezet budavári csoportelnöke, majd 2010-2014 között képviselő volt a Fővárosi Önkormányzat FIDESZ-KDNP frakciójában. A fiatal kormánypárti politikus 2014-ben részt vett Tarlós István főpolgármester-jelölti kampányában, majd a választási győzelem után idén október 13-ig Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese volt, a főváros kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatait látta el. Férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég Alapítvány kuratóriumában és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nél is vezető posztot töltött be, jelenleg nagykövet Londonban, egy gyermekük van.

A jelenlegi kormányszóvivő, Hollik István a jövőben a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatói feladatát látja el. Hollik a poszton az európai parlamenti mandátumot nyerő Hidvéghi Balázst követi.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!