2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Tüntettek az alapítványi iskolák bezárása ellen

Diákok és szülők tüntettek a szegedi iskolabezárások ellen.

Az alapítványi oktatási intézmények október óta nem kaptak állami támogatást, a pénz folyósítását a kincstár azért függesztette fel, mert a fenntartó 2013-ban hamis adatok alapján igényelte a támogatást. Az egyik iskolában már az adóhatóság is vizsgálódik, úgy tudjuk, fiktív diákok után is igényeltek normatívát. A tanulókat más szegedi gimnáziumok veszik át.

– Eléggé meglepő volt, mert nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyi ember össze tud gyűlni egy helyen. Elég sok mindent várunk el, de ez ugye természetes, szeretnénk, hogyha támogatnának minket abban, hogy az iskola legalább a nyár elejéig kihúzza, mert onnantól kezdve más fennhatósága alá kerülne, és ők pedig engedélyeznék a további működést szeptembertől. Ennek érdekében petíciót is elindítottunk, hogy minél többen írják alá, már több mint hatszáz aláírást összegyűjtöttünk – mondta a tüntetés egyik szervezője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gulyás Gergely ismét beszélt Magyar Péterről

Gulyás Gergely ismét beszélt Magyar Péterről

Gulyás Gergely a Mandiner podcast műsorában többek között az önkormányzati és európai parlamenti választásokról, az EU érdekeiről, az uniós forrásokról, Magyar Péterről és a főpolgármester-választásról is beszélt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!