2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:25

Belföld

Tüntetést jelentettek be a szakszervezetek

Tüntetést hirdetett december 8-ára a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

  • Tüntetést jelentettek be a szakszervezetek

A munkaidőkeretet a jelenlegi 12 helyett 36 hónapra módosítanák. Kordás László érdekképviseleti elnök szerint a demonstráció után a tiltakozás más módjairól is dönthetnek, figyelmeztető sztrájkot vagy más megmozdulást hirdethetnek. A szakszervezetek egyébként legutóbb november elején tüntettek Budapesten, akkor a cafeteria-rendszer módosítása ellen.

„Elfogadhatatlannak gondoljuk, azt hogy 400 óra túlmunkát rendelhessenek el a munkavállalóknál, vagy akár a 36 hónapos munkaidőkeret, ez sem éppen a munkavállalók érdekeit szolgálja, sokkal inkább a munkáltatókét – véli Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. – Tehát ilyen értelemben nem tudunk mást tenni, mint azokhoz az eszközökhöz nyúlunk, amik számunkra biztosítottak. Ilyen, első körben ebben a fázisban a demonstráció lehetősége.”

Ha a tüntetéssel nem tudnak eredményt elérni, akkor kénytelenek lesznek esetleg további más eszközökhöz is nyúlni – tette hozzá Kordás. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!