2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Tudták, hogy ki nyeri a pályázatot, és hogy veszteséges lesz a kisvasút

2017. október 12., csütörtök 18:06, frissítve: csütörtök 18:54

Előre tudhatták, ki nyeri a pályázatot – erre következtet a közpénzek felhasználását vizsgáló szervezet a felcsúti kisvasút dokumentumaiból. Mészáros Lőrinc alapítványa már napokkal az uniós felhívás megjelenése előtt több száz oldalas hatástanulmányt nyújtott be a támogatásért. Az iratokból az is kiderül, hogy nem számítottak arra, hogy a kisvasút működtetése nyereséges lehet.

Az ellenőrök a felcsúti kisvasúton nem az utazók jegyét, hanem a hatszázmillió forintnyi uniós támogatással megvalósult beruházást ellenőrizték még szeptemberben. Ők nem találtak hiányosságokat. Az Átlátszó.hu által megszerzett pályázati anyag alapján azonban nem mindent tartottak be, amit megígértek az uniós pénzért.  A többi közt hiányzik az interaktív tanösvény és a kisvasúthoz kapcsolódó mobiltelefonos applikáció is.

A Digitális Jólét Programjért felelős miniszterelnöki biztos szerint mégis minden rendben van.

„Minden, annak rendje és módja szerint, a fejlesztési programban megfogalmazott fejlesztés megvalósul, eddig is megvalósult, természetesen, ezután is megvalósul” – közölte Deutsch Tamás.

Az iratokból az is kiderült, hogy már a kezdetektől nem számoltak azzal, hogy a Felcsút melletti vasútvonal nyereséges lesz. Hogy később az lesz-e, azt még Felcsút polgármestere sem tudja.

„2018 januárjában tudom megmondani, hogy magába csak a kisvasút üzemeltetése nyereséget vagy veszteséget termel, de még akkor se zárnám le, mert ugye ezt összkalapba kell nézni, hogy az egyéb bevételek, tehát például az arborétum üzemeltetéséből származó jövedelem, mert ott jelentős jövedelem származik belőle, amit megosztunk a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal. Ha ezeket a bevételeket összeadjuk valószínűleg, sőt biztosan egy pozitív bevételt fognak tükrözni, és akkor még nem számoltam az Aréna-túrának a bevételeit” – mondta Mészáros Lőrinc.

Az Átlátszó.hu által megszerzett anyagból az is kiderült, hogy Mészáros Lőrinc alapítványa már napokkal az uniós pályázat kiírása előtt beadta azt a több száz oldalas támogatási kérelmet, ami alapján a nemzetgazdasági tárca odaítélte a hatszázmilliós támogatást.

„Elég gyanús az, hogy valaki nem fog több száz oldalas megvalósíthatóság tanulmányt készíteni egy olyan projektre, amire nem tudja biztosan, hogy ki lesz írva pályázat” – mondta el Nagy Gabriella, a Transparency International Magyarország közpénzügyi programok vezetője.

Az egyik közpénzekkel foglalkozó civil szervezet szakértője szerint előre tudhatták, hogy milyen pályázatot írnak ki, és már a nyertest is előre kiválaszthatták. Nagy Gabriella szerint az is korrupció, ha az uniós támogatást haszontalan beruházásokra költik.

„Hiszen ez a hatszázmillió forint, amit erre költöttek, az hiányzik más, hasznos projekteknél. Azt különösen visszásnak tartjuk, hogy már előre azzal indokolják a projekt veszteségességét, hogy majd más, szintén indokolatlan, haszontalan beruházásoknak fogja fellendíteni a forgalmát” – tette hozzá Nagy Gabriella.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sokáig titkolta a pályázati iratokat, végül órákkal azelőtt adták ki a dokumentumokat, hogy bíróságra került volna az ügy.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!