A tervek szerint 13 helyszínen zajlanak majd munkálatok: egyebek mellett növénytelepítés, közvilágítás és térfigyelő kamerarendszer kialakítása, utcabútorok és kerékpártárolók kihelyezése, fittnesspark építése, gyalogos közlekedési felületek rekonstrukciója, parkolóhely létrehozása - mondta a politikus. Kiemelte, a helyszínek között van egy Natura 2000-es terület is.
Opauszki Zoltán környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnok emlékeztetett, a közgyűlés még 2024 tavaszán döntött a helyszínekről és a pályázat beadásáról. Elmondta, most elkezdik előkészíteni a közbeszerzési eljárást, a kivitelezések véleménye szerint a harmadik negyedévben indulhatnak.
Forrás: MTI
Fotó: Canva