2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Több milliárdos fejlesztés kezdődik a Semmelweis Egyetemen

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén – olvasható a Magyar Idők hétfőn megjelent számában.

  • Több milliárdos fejlesztés kezdődik a Semmelweis Egyetemen

A Magyar Idők azt írta, az egyik kormányhatározat szerint idén megkezdődik az egyetem klinikai tömbjeinek fejlesztése, ennek érdekében a kormány három ingatlant is vásárol a Tűzoltó utcai Elméleti Orvostudományi Központtal szemben. Így egy közel 16 ezer négyzetméteres oktatási infrastruktúra-fejlesztésre nyílik lehetőség.

A kormány támogatja a Semmelweis Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjeinek bővítését is – tették hozzá.

A kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének január végéig kell javaslatot tennie a két tömb telephelybővítésére és infrastruktúra-fejlesztésére, mindezt a klinikai oktatás, kutatás és az ahhoz kapcsolódó betegellátás minőségének javítása érdekében.

Ez teszi majd lehetővé, hogy az egyetem Kútvölgyi úton működő klinikái 2019 végéig kiköltözzenek a Kútvölgyi kórház épületéből, mert azt az Észak- és Közép-budai Centrum, az új Szent János Kórház és Szakrendelő veszi át egy másik kormányhatározat szerint.

A határozat rendelkezik a Pulmonológiai Klinika kiköltözéséről is a Szent János Kórház területéről, a klinika június 30-tól az egyetem felújított, Tömő utcai épületében működik tovább. A kormány által biztosított 1,5 milliárd forintból megújul a külső klinikai tömb részét képező épület, de az összeg fedezi a klinika teljes eszközparkjának költöztetését is.

Bővítik a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját is. Ennek érdekében a kormány felhatalmazta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős minisztert, hogy vásárolja meg a tömbbel szomszédos egyik társasházat, valamint intézkedjen egy, a klinika tulajdonában álló másik épület korszerűsítéséről – áll a cikkben.

A kabinet döntése értelmében a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projektre szánt keretből idén 565 millió, jövőre pedig 3 milliárd 196 millió forintot a városmajori klinika transzplantációs részlegének bővítésére, a műtéti épület részleges átépítésére és a Határőr út 18. szám alatti épület korszerűsítésére fordítanak.

A kormány döntött az egyetemhez tartozó Pető András Kar (korábbi Pető András Intézet) fejlesztéséről is. Ehhez a szakmai koncepció kidolgozása az emberi erőforrások miniszterének feladata, ugyancsak január 31-i határidővel.

Egy tavaly novemberben megjelent kormányhatározat szerint a Gyógyszerésztudományi Kar korszerűsítésének részeként létrehozzák a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot az évek óta kihasználatlan, egykori Bakáts téri kórház épületében - olvasható a Magyar Időkben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!