2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Tíz év alatt csökken a bírák általános nyugdíjkorhatára

Itthon a kormánytöbbség megszavazta azt a törvényt, amely újraszabályozza a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjazását. Az érintettek nyugdíjkorhatára tíz év alatt csökken a jelenlegi 70-ről 65 évre, vagyis az általános nyugdíjkorhatárra.

A jogszabály rendezi azoknak a bíráknak a sorsát, akiket az Alkotmánybíróság által megsemmisített korábbi törvény alapján küldtek kötelezően nyugdíjba. Ők ítélkezhetnek tovább, de csak úgy, ha lemondanak a nyugellátásról. Választhatják a nyugdíjat is, amivel rendelkezési állományba kerülnek. A harmadik lehetőség, hogy felmentésüket kérik, ebben az esetben kártérítési átalányra válnak jogosulttá. A felmentett bírósági vezetők viszont csak akkor kaphatják vissza régi beosztásukat, ha azt időközben nem töltötték be.

„Újdonsága ennek a jogszabálynak az is, hogy szemben a jelenleg hatályos törvénnyel, biztosítja azt, hogy az ismételten kinevezett bírók a tanácselnöki beosztásukat visszakapják – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke. – Tehát külön pályázat nélkül az elnökök rendelkezhetnek a tanácselnöki kinevezésükről, és azoknak a vezetőknek, akiknek a beosztása még nincs betöltve, legyen az akár csoportvezető bírói, járásbírósági elnöki pozíció. Ezek a bírók kérhetik azt is, ezt most már az új törvény biztosítani fogja, hogy ebbe az üres vezetői tisztségbe visszakerüljenek.”

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!