2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Terrorizmus finanszírozása miatt indult per egy kurd házaspár ellen Szegeden

  • Terrorizmus finanszírozása miatt indult per egy kurd házaspár ellen Szegeden

Terrorizmus finanszírozása miatt indult per egy kurd házaspár ellen hétfőn a Szegedi Törvényszéken. A kurd férfi 2009-ben csatlakozott önkéntesen az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárthoz (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK). Katonai kiképzést kapott Irakban, majd 2014-ig fegyveres szolgálatot teljesített, de harcokban nem vett részt. Az iraki hegyekben ruhát és élelmet szállított a Törökországban harcoló és a harcokból visszatérő PKK-egységeknek társaival együtt, majd a szervezet döntése alapján 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol egy Kobani környéki laktanyaraktárban szintén logisztikai feladatokat kapott. Ekkor már a PKK szíriai szervezete, az YPG (Kurd Népvédelmi Egységek, Yekiyen Parastina Gel) kötelékében szolgált.

Az Iránban kurd nemzetiségűként született nőt 2010-ben szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitték Irakba, ahol katonai kiképzésben részesült, de fegyvere nem volt, harcokban nem vett részt, a feladata a harcoló csapatok női katonáinak fogadása és szállítsa volt. 2014-ben szintén áthelyezték Szíriába, ahol az YPG egyenruháját viselve végzett logisztikai feladatokat.

A vádlottak Szíriában ismerkedtek meg és kerültek szoros kapcsolatba. 2015 augusztusában elhatározták, hogy nem szolgálnak tovább, új életet kezdenek és összeházasodnak. Annak ellenére, hogy a PKK retorzióval fenyegette a távozókat, elszöktek és Irakba mentek, ahol összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével eljutottak a magyar határhoz, ahol 2017. december 6-án a tompai tranzitzónában menedékjogot kértek. A házaspárt március 7-én vették őrizetbe.

Az előkészítő ülésen az ügyészség beismerés esetére az enyhítő szakasz alkalmazásával két év szabadságvesztés kiszabását kérte az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel vádolt terheltekre, azzal, hogy a büntetés felének letöltése után feltételes szabadságra bocsáthatók. Az ügyész emellett a vádlottak kiutasítására is indítványt tett.

A vádlottak nem ismerték be bűnösségüket, a férfi vallomást sem tett.

A nő elmondta, 15 éves korában rabolták el, folyamatosan fenyegették, közölték vele, ha megszökik, biztos halál vár rá, kilátásba helyezték azt is, hogy megerőszakolják vagy eladják egy idős férfinak. Évekig nem volt lehetősége elmenekülni, csak azután tudott megszökni, hogy összeismerkedett későbbi férjével. Irakban új életet próbáltak kezdeni, de kiderült, hogy a PKK és a YPG kötelékében szolgáltak, így menekülniük kellett. Bíztak abban, hogy az Európai Unióban védelmet kapnak, ahogy más hasonló helyzetben lévő menekülők is.

A letartóztatásban lévő vádlottak ügyét a bíróság tárgyaláson fogja elbírálni 2019-ben.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!