2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Térfigyelő kamerák Kaposváron

Idén befejeződik Kaposváron a térfigyelő kamerák telepítése. A legújabbakat pár napja helyezték üzembe. Lakosságarányosan a somogyi megyeszékhelyen van a legtöbb kamera az országban.

  • Térfigyelő kamerák Kaposváron

Kaposváron 2015 óta folyamatosan szerelnek fel térfigyelő kamerákat, mostanra több mint 300 van a Somogy megyei településen. Tavaly több mint 100 alkalommal a térfigyelő kamerák által rögzített felvétel segítségével azonosították a bűnelkövetőket, legutóbb például egy gyújtogatót.

"A város egyik nagy rendezvényén egy úriember úgy gondolta, hogy felgyújtja az egyik ilyen kihelyezett pavilont, és ezt a térfigyelő kamerák ezt nagyon szépen látták. Ezt azonnal észlelte is a hatóság, és a térfigyelők által, körülbelül a harmadik utcában el is lett fogva az illető. Elő lett állítva, és a büntetés is ki lett rá szabva."

- jegyezte meg Kis Szabolcs, a Kaposvári Közterület-felügyelet vezetője.

A rendőrség eddig 400-szor kérte el a felvételeket a közterület-felügyelettől, amelyeket bizonyítékként használtak bűncselekményekhez. Mostanra már nem csak a városban, de a forgalmas utak mellett is vannak kamerák, melyek segítségével a súlyosabb közlekedési szabálysértéseket is büntethetik.

"Nyugodtan ki lehet menni az utcára. Az idősek is nyugodtan sétálhatnak a parkjainkban. A szülők elengedhetik a gyermekeiket az iskolába, sporteseményekre, szórakozni. Annyi kamerát raktunk fel, amely azt az eredményt hozta – a rendőreinknek és a közterület-felügyelőinknek is köszönhetően - hogy ma már Kaposvár az ország egyik legbiztonságosabb városa."

- hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere.

A térfigyelő kamerarendszer kialakítása mintegy fél milliárd forintba került Kaposváron.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!