2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Tarlós: Bokros háborút hirdetett a kormány ellen

Budapest főpolgármestere szerint Bokros Lajos nyílt háborút hirdetett a kétharmados többséggel megválasztott kormány ellen. Tarlós István, aki Óbudán adta le szavazatát, megismételte, kész képviselni a baloldali választókat is, mert mint mondta, igazi baloldali jelöltet nem lát, csak olyat, akit a baloldal részben támogat.

A célzás a magát jobboldalinak nevező Bokros Lajosnak szólt, aki mögött az MSZP-ből csak a budapesti szervezet sorakozott fel, a párt országos elnöksége nem.

„Szívesen vállalom minden baloldali érzelmű budapesti képviseletét is. Aki úgy gondolja, hogy nem egy értelmetlen háborúba kell keverednie a városnak öt évre, hanem szereti a városát, attól csak annyit kérek, hogy szánja rá ezt a fél órát még ma, és menjen el ő is választani” – fogalmazott a főpolgármester.

Bokros Lajos hallgat. Saját pártja, a Modern Magyarország Mozgalom színeiben induló főpolgármester-jelölt nem nyilatkozott a sajtónak, miután leadta szavazatát a főváros 18. kerületében. Törvényt nem sértett volna, ha beszél a várakozásairól, hiszen a mostani választáson nincs már kampánycsend. Hallgatását azzal magyarázta, hogy szerinte nem lenne illendő megszólalnia.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!