2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Tállai András: a nyugdíjjal együtt érkezik a prémium

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot - mondta a Magyar Időknek Tállai András.

  • Tállai András: a nyugdíjjal együtt érkezik a prémium

A Pénzügyminisztérium államtitkára a lap szombati számának nyilatkozva hozzátette, először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz. A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét.

Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam. A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának. Az idei költségvetésben több mint 32 milliárd forintot különítettünk el erre a célra – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!