2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Személyeskedő vita alakult ki Ángyán és Bitay között

Személyeskedő vita alakult ki a mezőgazdasági ellenőrző albizottság ülésén. Az Orbán-kormány egykori államtitkára egyik utódján, Bitay Mártonon kérte számon a földhaszonbérletek ellenőrzését.

Az albizottság ülését a Vidékfejlesztési Hivatalnál történt visszaélések miatt hívták össze. A minisztérium bejelentése alapján több mint két hete tartóztatták le az intézmény egyik vezetőjét és három társát költségvetési csalás gyanújával.

„A fideszes képviselők ezt a napirendi pontot levetették arra való hivatkozással, hogy nyomozás zajlik az ügyben…” – közölte Harangozó Gábor, a mezőgazdasági ellenőrző albizottság szocialista elnöke. Az ellenzéki képviselők ezért az ülésen általánosságban kifogásolták az ellenőrzés hatékonyságát. Velük együtt az Orbán-kormány volt agrárállamitkára is, aki tavaly óta független képviselő.

A szakmai vita végül személyeskedésbe fordult. „Azt javaslom, hogy egyfajta ilyen típusú kiképzést érdemes lenne előtte elvállalni, legalább egy egynapos gyorstalpalót – miniszter úrral annak idején megbeszéltük ezeket a kérdéseket, mielőtt miniszter lett –, hogy legalább alapkérdésekkel tisztában legyen az, aki veszi a bátorságot, hogy nyilatkozik” – mondta Ángyán József.

„Ön, aki a földjogi ismeretek professzora, ha valaki, akkor ön – ezt megelőlegezem – biztos elolvasta az új földtörvényt. Kívülről, belülről, visszafele, mindenhogy. Hát miért tetszik azt mondani nekünk, hogy véleményezési joga van a földbizottságnak a földvásárlásnál? Képviselő úr, legyen kedves, javítsa ki magát. Véleményezési joga van? Nem! Vétójoga van. Ez óriási különbség” – válaszolt Ángyán József szavaira Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Ángyán József ismét oligarcházott. „Adásvétel esetén lesz egy bizonyos szerepe, véleményező szerepe ennek a földbizottságnak. De kik alkotják ezt, kedves államtitkár úr? A földhasználók. És ha megnézik, ez a status quo bebetonozása. Mert a földhasználó ebben az esetben Csányi Sándor, Nyerges Zsolt, Leisztinger Tamás, Simicska Lajos, és az ő helytartósai lesznek a helyi földhasználók” – fogalmazott Ángyán József.


Az államtitkár azt mondta: a hazai termőföldeknek mindössze egytizede az államé, a többiről a magántulajdonosok döntenek. „Hatmillió hektár termőföld van Magyarországon, ebből 10 százalék az államé. Tehát ha Csányi, Leisztinger – nem igaz szerintem, de ön a szakember –, ha ők viszik el a legjavát, az állam arról mit tehet? Nekünk 10 százalék az állam tulajdona. Ha 90 százalékon a magánemberek úgy döntenek, hogy Csányinak, Leisztingernek vagy nem tudom én, kinek adják bérbe a földet, én mit kezdjek azzal?” – válaszolt Bitay Márton.

Az állami földekre ráadásul a jelenlegi kormány pályázatokat írt ki, a szocialisták idején ez nem mindig volt gyakorlat. „Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt az utolsó pillanatban harmincezer hektárra módosítottak szerződést úgy, hogy van benne egy papíron tizennégyezer hektáros szerencsés nyertes is” – mondta Bitay Márton.

Az államtitkár szerint az új földtörvénnyel a spekulációt akarja kiszűrni a minisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!