2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Soltész Miklós: Magyarország a kereszténység védőbástyája

Magyarország a kereszténység védőbástyája – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Somogy megyei Segesden, a Szent Lászlóról elnevezett helyi római katolikus templom felújítása alkalmából tartott szentmisén vasárnap.

  • Soltész Miklós: Magyarország a kereszténység védőbástyája

Soltész Miklós úgy fogalmazott: míg korábban Magyarország a tatár és a török, most a muszlim áradat ellen jelent védelmet.

A politikus IV. Béla királyt méltatva arra emlékeztetett, hogy az uralkodó a tatárjárás végén Segesdről irányította a szinte teljesen elpusztított ország újjáépítését, munkájának köszönhetően a nemzet néhány évtized alatt talpra állt.

A kor kiemelkedő politikusa volt: új, a haza védelmében később óriási segítséget jelentő kővárrendszert hozott létre, rendbe tette a hűbérbirtoki rendszert, együttműködött a főurakkal, családja két szentet és két boldogot adott a keresztény egyháznak – mondta. Az államtitkár újságíróknak elmondta, hogy a kormány több mint 200 millió forinttal támogatta a templomrekonstrukciót. A döntésben a műemlék épület megőrzése, a hitélet körülményeinek javítása mellett szerepet játszott azt is, hogy IV. Bélához kapcsolódóan Segesd a magyar történelem kiemelt, de sokak által nem ismert helyszíne, amelynek épített öröksége, természeti környezete vonzó lehet a turistáknak.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy Magyarországon sok zarándokhely, lelkigyakorlatos ház is megújult az elmúlt években, hozzájárulva hívők, zarándokok „lelki megerősödéséhez”, vagy ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik Istent keresik, vagy valamit szeretnének megoldani az életükben.

Varga László kaposvári megyés püspök a szentmisén arra kérte a híveket, hogy tanítványok, azaz Krisztus követői, és ne csak templomba járó vallásos emberek legyenek. „Ha erre igent mondunk, akkor ezen az úton példánk és segítőnk lesz Mária, hogyan kell megtagadnunk, kiüresítenünk magunkat, mit jelent naponta felvenni Krisztus követésének keresztjét, mit jelent a feltámadás hitében végigjárni a saját keresztutunkat” – mondta.

Kóré Mihály segesdi plébános az MTI érdeklődésére közölte: a 18. század második felében, barokk stílusban épült Szent László templomban az elmúlt 150 évben nem volt a mostanihoz hasonló nagyságrendű fejlesztés. A beruházás keretében restaurálták a főoltárt, új orgonát vásároltak, korszerűsítették a fűtési rendszert, megújult a templom és a Mária kegykápolna környéke.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!