2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Sneider Tamás továbbra sem állja a sajtó kérdéseit

Továbbra is meglehetősen szűkszavú a sajtóval Sneider Tamás. A Jobbik elnöke csak az ATV adásában válaszolt a botrányaival kapcsolatos kérdésekre, más médiumoknak azonban továbbra sem állt a rendelkezésére.

  • Sneider Tamás továbbra sem állja a sajtó kérdéseit

Sneider Tamás felesége az esküvői fotózásukon hitleri köszöntéssel pózolt. A történteket a Jobbik elnöke csupán annyival magyarázta, hogy vicceltek, és jelezte, nem vállalja ezért a felelősséget.

Sneider ezt követően napokra eltűnt a nyilvánosság elől. Végül kedden megtörte a hallgatást és az ATV-t választotta magyarázkodása helyszínének.

– Ez a lendítés, szögezzük le, nem náci karlendítés. Ettől függetlenül még lengette a karját, és igen, aki nem ismeri, azt, hogy a nácik hogyan köszöntek, nem nézett dokumentumfilmeket soha életében, annak természetesen beugorhat ebből, főleg, ha a sajtó ezt akarja mondani…
– A nácik így köszöntek…
– Nem így köszöntek.

Arra azonban azóta sem kapni választ, hogy szerinte pontosan milyen mozdulat látható a képsorokon. Az antiszemita botrányba keveredett pártelnök azonban látszólag más médiumok kérdéseire már nem nyitott. Péntek délután sajtótájékoztatót tartott ugyan, a párt szóvivője azonban már az esemény előtt közölte, csak azokra a kérdésekre válaszolnak, amelyekre akarnak.

„Elmondtam az elején, hogy az ügy súlyosságára való tekintettel most csak a Jobbik jövőjét érintő, az Állami Számvevőszék vonatkozásában érintő kérdésekre tudunk válaszolni” – fogalmazott Jakab Péter szóvivő.

Az esemény után az Echo TV megpróbált interjút készíteni Sneider Tamással, de ismét nem jártak sikerrel, a Jobbik másik szóvivője ugyanis utukat állta.

– Nem érzi úgy, hogy kellene a sajtót tájékoztatni?
– Nem, nem, tájékoztatta, nézze meg az ATV-t, nézze meg az ATV-t.
– Miért kerüli a sajtót elnök úr? Miért csak az ATV-nek nyilatkozik?
– Azért, mert az ATV-nek lenyilatkozta és elmondta, innentől kezdve pedig ön, ön mint egy újságíró…
– De csak az ATV képviseli a magyar közvéleményt?
– Azokra a kérdésekre választ kapott az ATV-n keresztül, ennyit szeretnénk kérni, viszont látásra és további jó munkát kívánok – közölte röviden Sneider Tamás helyett Szilágyi György.

Sneiderrel szemben Szávay János visszaadta mandátumát. A Jobbik korábbi alelnökének azért kellett távoznia, mert egy hangfelvételen azzal hencegett hogy megvert egy zsidó nőt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!