2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Simon-ügy: újabb személyeket gyanúsítottak meg

Háromra emelkedett a Simon-ügy gyanúsítottjainak a száma – tudta meg a Nol.hu. A portál azt írja: a Központi Nyomozó Főügyészség az MSZP bukott elnökhelyettese ellen adócsalás, magánokirat-hamisítás és közokirattal való visszaélés miatt folyó eljárással egyesített más – korábban a rendőrségen indult – nyomozásokat.

A Nol.hu szerint az eddig kiszivárgott információk alapján valószínűsíthető, hogy a két új gyanúsított Welsz Tamás és barátnője, vagy egy másik segítője lehet. A férfit az Index internetes portál múlt héten hozta hírbe Simon Gáborral. Welsz néhány hónapja a magyar légitársaság, a Sólyom Airways megmentőjeként tűnt fel. Akkor már körözte csalás miatt a panamai ügyészség – a vád szerint magyar vállalkozók offshore cégeit íratták át a maguk nevére a közép-amerikai országban. A férfi érdi házából került elő az a Simon fényképével, Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél is, amellyel az ügyészségi gyanúsítás szerint Simon kérésére egyik ismerőse bankszámlát nyitott egy hazai bankban. A számlán később több tízmillió forintot helyeztek el.

– A Simon Gábor elleni büntetőügy gyanúsítottainak a száma egyesítés folytán három főre emelkedett. A további 23 gyanúsítottal szemben közokirat hamisítás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanúsítottakat a nyomozás érdekeire tekintettel nem kívánjuk megnevezni – közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Kerestük Welsz Tamást is, aki nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott: nem őt és élettársát gyanúsították meg az ügyben.

Az NBH-t is átverte

A Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) is átverte Simon Gábor. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a volt szocialista politikus 2008-ban és 2009-ben is C típusú átvilágításon esett át, de sem az anyagi helyzetével, sem a jövedelmével kapcsolatos kérdőíven nem tüntette fel az Ausztriában parkoltatott vagyonát. A nemzetbiztonsági átvilágításokra azért volt szükség, mert Simon Gábort 2008-ban a Gyurcsány-kormány, 2009-ben pedig a Bajnai-kormány munkaügyi államtitkárává nevezték ki.

Összehívná a parlament nemzetbiztonsági bizottságát a Fidesz

A Fidesz kezdeményezi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását Simon Gábor korábbi nemzetbiztonsági ellenőrzése ügyében. A szakbizottság fideszes alelnöke a Magyar Nemzetben megjelent cikk alapján úgy véli: az MSZP bukott elnökhelyettese a C típusú vizsgálatban is hazudott. Németh Szilárd az ülésen átvizsgálná az ügy összes dokumentumát illetve meghallgatná a jelenlegi illetve a korábbi titkosszolgálati vezetést, valamint a nemzetbiztonságért felelős akkori minisztereket is.

Simon csak egy a sok közül?

Az LMP szerint az adóhatóságnak rendszeresen kellene vizsgálnia a parlamenti képviselők vagyonosodását. Schiffer András, a párt társelnöke azt mondta: erről törvényjavaslatot is be fognak nyújtani a parlamentnek. Schiffer András szerint Simon Gábor 400 milliós vagyonának ügye csak egy a sok eset közül, ezért kötelezné a képviselőket arra is, hogy vagyonuk pontos eredetét tüntessék fel vagyonnyilatkozataikban. Az LMP-s politikus szerint a Simon- és a Zuschlag-ügy az elmúlt 25 év politikai elitjének a szégyene. „Nem az a kérdés, hogy Simon Gábor kinek a pénzét parkoltatta, hanem hogy egy ilyen ember hogyan lehetett államtitkár Magyarországon és hogyan lehetett egy kormánypárt meghatározó politikusa, második embere? A Zuschlag-ügyről meg csak annyit, hogy az korrajz. Az az érdekes, hogy egy ilyen ember hogyan tudott Magyarországon karriert csinálni” – tette fel a költői kérdést Schiffer András.

Simon árulja házát

Közben az interneten hirdeti pestszentlőrinci házát Simon Gábor. A csaknem 100 négyzetméteres, duplakomfortos sorházat 27,8 millió forintért árulják. A kétszintes, kertes, garázzsal rendelkező társasházi lakás – Simon Gábor 2014-es vagyonnyilatkozata szerint – 2001 óta a politikus tulajdona. Mesterházy Attila bukott helyettese emellett tulajdonosa egy több mint 1200 négyzetméteres kert felének, egy balatonszemesi nyaralónak és egy budapesti, XII. kerületi lakásnak is.

Baja Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője a Hír TV-nek elismerte, hogy a baloldalnak felelősséget kell vállalnia a Simon-ügy miatt. Bővebben>>>

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, a Fidesz belső vizsgálatot kezdeményez a pestszentlőrinci önkormányzat előző, szocialista irányításának gazdálkodásával kapcsolatban. A kerület fideszes vezetése ugyanis nem zárja ki, hogy Simon Gábor külföldön rejtegetett vagyonának egy része a kerület pénze lehet. Bővebben>>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!