2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Saját maguknak mondanak ellent az ellenzéki pártok

Nem akarták összegyurcsányozni magukat a Momentum politikusai, ezért maradtak ki korábban az ellenzéki összefogásokból. Mostanra azonban összecsiszolódtak - ezt mondta Soproni Tamás a 6. kerületi ellenzéki polgármester-jelölt. A DK szerint nem érdemes a múlttal foglalkozni.

  • Saját maguknak mondanak ellent az ellenzéki pártok

Büszke összellenzéki jelöltségére Soproni Tamás a Momentum elnökségi tagja. Őt választották ugyanis közös polgármester jelöltnek a főváros hatodik kerületében. Ezzel ellentmondásba került korábbi kijelentéseivel.

Mostanra viszont máshogy látja a helyzetet, szerinte ehhez egy hosszú tanulási folyamaton van túl az ellenzék.

Én azt gondolom, hogy ez a sok idő, amit együtt eltöltöttek politikusaink, ami alatt meg tudtunk állapodni abban, hogy mit jelent ma Magyarországon ellenzékinek lenni és milyen kormányzást szeretnénk mi elérni egy hosszú csiszolódási folyamat volt. Sikerült elérnünk azt, hogy itt  például nem csak helyben álltunk össze, a kerület kormányzásának alapköveit is letettük.

- mondta Soproni Tamás, a VI. kerület közös ellenzéki polgármester-jelöltje.

A főváros 17. kerületében újabb közös ellenzéki jelölteket mutattak be. A DK-s Gy. Németh Erzsébet szerint nem a múlttal kell foglalkozni.

2014-ben még Korábban Karácsony Gergelynek is Unicumra volt szüksége ahhoz, hogy elviselje az akkori ellenzéki összefogást. Ennek ellenére mostanra elégedett azzal, hogy Gyurcsányék támogatják őt.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!