Rusvai Miklós: Az omikron hozhatja el a nyájimmunitást
Megosztás itt:
2021. december 06., hétfő 16:12
| HírTV
Az elmúlt három napban összesen 22 699 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 489 többségében idős, krónikus beteg. Bár Magyarországon még nem mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron-variánsát, a szomszédos országokban: Ausztriában és Romániában már igen, összesen pedig 38 országban azonosították a mutánst. Rusvai Miklós szerint az omikron hozhatja el a nyájimmunitást.
Magyarország belügyminisztere Hősi Halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos r. törzszászlós urat, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki 2023. szeptember 20-án Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély - az elsődleges adatok alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő.
A szürkefarkasokhoz hasonlóan a barnamedve védett státusának a felülvizsgálatát kéri az Európai Bizottságtól Antal Árpád, az erdélyi Sepsiszentgyörgy polgármestere Ursula von der Leyen elnöknek címzett nyílt levelében.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a már korábban – költségvetési csalás miatt – elrendelt nyomozásában vizsgálja az OTP-nek azt a feljelentését, amit a bank a 99 Mozgalom ügyében tett – tudta meg a Magyar Nemzet.
Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz–KDNP Esztergomban. Hamarosan sajtótájékoztatót tartanak, de addig is a helyszínről Bálint Eszter kollégámat kapcsoltuk a Híradóban.