2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Rogán: Minden meggyilkolt embernek emléket állít

Belváros-Lipótváros Önkormányzata megadta a német megszállás emlékmű felállításához szükséges tulajdonosi hozzájárulást. Az ülésen Rogán Antal polgármester azt mondta: az emlékmű Magyarország szuverenitása megszűnésének pillanatát örökíti meg és minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít.

Felállítják a német megszállásra emlékező szobrot a Szabadság téren. Erről döntött Belváros-Lipótváros Önkormányzat képviselő-testülete reggeli rendkívüli ülésén. A testület tizenegy igen szavazattal, három nem voks ellenében adta meg hozzájárulását. Az ülésen a kerület polgármestere azt mondta, azért támogatja a szobor felállítását, mert az minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít.

– Ha ez az emlékmű csak és kizárólag arról szólna, hogy emlékezzünk meg a német megszállásról, a náci Németország által végrehajtott magyarországi megszállásról, akkor azt mondom, hogy én is tudnék vele vitatkozni, de azért ne felejtsük el, hogy ott van rajta az a mondat, hogy minden áldozatnak emléket állítunk, beleértve a holokauszt több százezer áldozatát, az elhurcoltakat, a meggyilkoltakat, a meggyalázottakat – fogalmazott Rogán Antal.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP országgyűlési képviselőjelöltje és Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, budapesti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart Budapestnek nem kell a botrányos emlékmű címmel az V. kerületi polgármesteri hivatal előtt. (MTI/Koszticsák Szilárd)
Kerék-Bárczy Szabolcs és Horváth Csaba sajtótájékoztatót tart Budapestnek nem kell a botrányos emlékmű címmel az V. kerületi polgármesteri hivatal előtt. (MTI/Koszticsák Szilárd)


Előzőleg a Gyurcsány-párt és a szocialisták felhívására kéttucatnyian tiltakoztak a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen. A szocialista Horváth Csaba úgy fogalmazott: 1944 márciusában Magyarországot nem a németek, hanem a nácik szállták meg, ezért a tervezett emlékmű az áldozatok meggyalázása. A politikus hozzátette: egy nemzeti emlékhely csak nemzeti egyeztetés után jöhet létre, mint ahogy az az ’56-os emlékműnél is történt.

„Nem csak a magyarokat gyalázza meg, hanem a német népet is. Hiszen nemcsak a nácikról állít ki bizonyítványt, nem csak a magyarokról állít ki bizonyítványt, hanem azt a látszatot kelti (…), hogy mintha a német nép gyalázta volna meg Magyarországot, pedig nem. Náci németek és a náci magyarok együtt tették a rémtetteiket. Itt csak az áldozatok megemlékezése az, ami hiteles és elfogadható, minden más relativizálás és történelemhamisítás” – mondta Molnár Csaba.

A szobrot a kormány márciusban akarja felállítani Magyarország 1944-es német megszállásra emlékezve.

Lázár asztalhoz ül a hazai zsidó szervezetek vezetőivel

Heteken belül tárgyalóasztalhoz ül a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hazai zsidó szervezetek vezetőivel. Lázár János azután döntött erről, hogy a Mazsihisz elnöke jelezte: megfontolják távolmaradásukat a holokauszt emlékév rendezvényeitől, ha a kormány nem teljesíti kéréseiket. A Mazsihisz a saját szakértőire bízná a Józsefvárosban épülő Sorsok Házát, és nem állítana szobrot a 70 évvel ezelőtti náci megszállás emlékére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni . ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!