2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Razzia: szanaszét hevertek az állati maradványok

Méteres kupacokban állt az állati maradvány annak a komlói állatimelléktermék-feldolgozó üzemnek az udvarán, amelynek működését nemrég függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Nébih lakossági bejelentésre razziázott a telepen.

Az ellenőrzésen kiderült, hogy a feldolgozásra használt gépek sem feleltek meg az előírásoknak. Ráadásul a kerítés is hiányos volt több helyen, így a telepre a vadállatok rendszeresen bejártak és ettek a maradványokból.

„A legsúlyosabb az volt, hogy takaratlanul, tehát mindenféle fedés nélkül, szabadon, az állatok számára hozzáférhetően tárolták az állati hulladékterméket. A kerítés hiányzott, tehát a vadak be tudtak járni és el tudtak vinni ezekből. Nem volt semmiféle dokumentációja, ami a megfelelő technológiát bizonyította volna. A telepen pedig csurgalékvíz folyt mindenfele” – mondta a Hír TV-nek Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.

A hatósági razziáról hosszabb összeállítást a 17 óra 30 perckor kezdődő Panaszkönyv című műsorunkban láthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!