2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

PM: 2020-ban is több száz milliárd forintot hoznak az adócsökkentések

Idén is több száz milliárd forintot hoznak az adó-csökkentések Magyarországon - jelentette ki az adóügyekért felelős államtitkár. Izer Norbert kiemelte: az adó-mérséklés fenntartható és kifizetődő, a költségvetés pedig stabil és kiszámítható lábakon áll.

  • PM: 2020-ban is több száz milliárd forintot hoznak az adócsökkentések

Az adócsökkentések ellenére 1300 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be a költségvetésbe tavaly november végéig, mint 2018-ban - emelte ki az adóügyekért felelős államtitkár.

"1300 milliárd forinttal több bevételünk van, tehát ez mutatja, hogy az adócsökkentések ellenére fokozatosan egyre több adóbevételt tudunk beszedni, nyilván ez függ a gazdaság dinamikájától, a nagyon robusztus növekedéstől, az egyre bővülő foglalkoztatástól és a viszonylag magas bérdinamikától, tehát egyre többen dolgozunk egyre magasabb bérért, mindezt megfejelve egy 5 százalék körüli gazdasági növekedéssel, ez ugye lehetővé teszi azt, hogy nagyon szépen jönnek az adóbevételek, és ezt tudjuk aztán továbbra is adócsökkentéssé formálni vagy adócsökkentésbe visszaforgatni"

- mondta az adóügyekért felelős államtitkár, Izer Norbert. 

Az államtitkár a 2020-as adócsökkentések között említette például a 4 gyermekes anyák személyi jövedelemadó mentességét, amely 40 ezer asszonyt érint. Január 1-jétől csökkent a szálláshelyek áfája, júliustól pedig a tervek szerint tovább mérséklődik a szociális hozzájárulási adó is. Izer Norbert kiemelte: a kormány célja egy versenyképes munkáltatói adórendszer megvalósítása.

"Ennek egyik mutatószáma az adóék, ami azt mutatja meg, hogy mennyi adót vonunk el a bértömegből, itt 48,3 százalékról indultunk 2017-ben, és 45 százalékra értünk le 2018-ban, ez volt az a mutató, amivel OECD szinten, tehát majdnem világszinten a legnagyobb adócsökkentést tudtuk elérni, és a tavalyi szocho csökkentéssel ez a mutató, tehát az adóék már 44,1 százalékos, a célunk az, hogy ez 40 százalék alá bemenjen ez a mutató"

- fogalmazott az államtitkár. 

Izer Norbert hozzátette: a magyar gazdaság védelmének fontos eleme a kisvállalati adó kulcsának egy százalékpontos csökkentése, amellyel már több mint 50 ezer magyar cég összesen több mint 5 milliárd forinttal kevesebb adót fizet 2020-ban.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!