2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Perrel fenyeget Ujhelyi István

Perrel fenyeget Ujhelyi István. A SZEVIÉP korábbi vezetője ugyanis azt állítja, hogy 38 millió forintért egy másik cégen keresztül ők finanszírozták a szocialista politikus vidéki házának felújítását. Szerettük volna megkérdezni az MSZP elnökét, hogy terveznek-e vizsgálatot, hogy tisztázzák Újhelyit, de válasz helyett Tóth Bertalan elmenekült.

  • Perrel fenyeget Ujhelyi István

Továbbra is perrel fenyeget mindenkit Ujhelyi István, aki kérdést tesz fel házfelújításának finanszírozásával kapcsolatban. A SZEVIÉP korábbi tulajdonosa ugyanis azt mondta, hogy 38 millió forint értékben egy közvetítő cégen keresztül ők fizették a szocialista politikus ingatlan fejlesztését.

Baranyi Sándor állításait egy engedményezési szerződést igyekezett alátámasztani, amit a Délmagyarnak mutatott be.

Ujhelyi István múlthéten személyesen körbevezette az újságírókat szőregi házában, amelyben van jakuzzi, szauna és kerti tó is, azonban a szocialista politikus szerint ez nem luxusszínvonal.

Az MSZP-s EP képviselő elismerte, hogy felújították a házat, azonban azt állította, hogy ezt korábban és nem az említett összegért végezték.

A SZEVIÉP egykori vezetője arról is beszélt, hogy Ujhelyi István badacsonytomaji nyaralóján is végeztek felújítást. Ahogy látható ez az ingatlan is rendelkezik szaunával.

Szerettük volna megkérdezni az MSZP elnökétől, hogy terveznek-e belső vizsgálatot, hogy tisztázzák az Ujhelyi István körüli vádakat, de Tóth Bertalan kampánybusszal elhajtott a helyszínről.

Később Harangozó Tamást szocialista országgyűlési képviselőtől vártunk válaszokat de ő is sietve távozott a sajtótájékoztató helyszínéről.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) konferenciát három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!