2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Párttá alakulhat Márki-Zay mozgalma

Hódmezővásárhely balliberális polgármestere erről vasárnap esti facebookos élő bejelentkezésében beszélt.

  • Párttá alakulhat Márki-Zay mozgalma

Az élő bejelentkezés során Márki-Zay Péter, aki a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke elmondta, hogy már jó ideje kap együttműködési ajánlatokat, és többen tanácsolták már neki, hogy a mozgalmát alakítsa át párttá. Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy

Magyarországon nem az a baj, hogy kevés párt van, hanem az, hogy nincs közöttük összefogás.

Márki-Zay felidézte élő videójában, hogy a kezdetek óta határozottan „elutasítja” azt, hogy a mozgalma párttá alakuljon, hiszen abban több párt képviselői is helyet foglalnak, de ahogy közeledik a balliberális ellenzék előválasztása, úgy egyre többen szeretnék, hogy párttá váljanak. Közölte,

az elnökség erről beszélni fog, és bár nem szeretné borítékolni az eredményt, de sok érv szól amellett, hogy hivatalosan párttá alakuljanak.

Úgy fogalmazott, szerinte már-már túl kiválóan működik az ellenzéki pártok összefogása, és nem szeretné, ha rossz, alkalmatlan jelöltek mögé állnának be az előválasztáson, és "lemutyiznák" egymással, kiket indítanak az egyes körzetekben. Hozzátette, a pártok többsége elfogadta, hogy civileket is el lehet indítani, ugyanakkor "kötelezővé tették azt, hogy civilek válasszanak egy pártot, hogy kinek a frakciójába ülnének be, kit támogatnának, és nagyon sok olyan civil van, aki egyszerűen nem halandó se egy Jobbikot se egy DK-t elfogadni olyan pártnak, akinek hagyná, hogy a nevére vegye őt". Márki-Zay szerint ezért "merült fel", hogy ha az előválasztáson csak pártok lehetnek jelölőszervezetek, akkor az MMM lehetne „a párton kívüli civileknek a jelölőszervezete, tehát ilyen értelemben lehetne párt az MMM” majd hozzátette: „de hát nyilván ennek van más előnye is”- olvasható a promenad.hu-n.

Jogos érvnek nevezte a párttá alakulás mellett, hogy "a pártok a civileket még nem teljes jogú tagként fogadták el", és azt mondta: "sokan" az MMM-et szeretnék használni a civilek, párton kívüliek pártjának. Elismerte ugyanakkor, erősítette ezt az elképzelést az is, hogy a Momentum kezdeményezésére pártlistás szavazás is lehet az előválasztáson, ott pedig

"lehet, hogy kellene egy MMM-lista is".

Azaz ennek tükrében, a jelek szerint gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Márki-Zay és az MMM hamarosan pártként csatlakozik be a balliberális castingba, ahol saját képviselőjelöltjei is lesznek, és saját pártlistát is állít - írja a portál.

Márki-Zay arra is kitért a témában, hogy 2022-ben már nem lehet versengés az ellenzéki pártok között, ott már csak az összefogásnak és a Fidesznek kell szembenéznie egymással.

A teljes cikk ITT olvasható.

promenad.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!