2020. október 27.,
kedd, Szabina napja

Pártot alapított Szanyi Tibor és a Szolidaritás

2020. március 4., szerda 22:09

A volt MSZP-s politikus mozgalma, az IGEN és a Magyar Szolidaritás Mozgalom együttműködéséből új baloldali formáció született, amelyet várhatóan március végén jegyez majd be a bíróság – értesült a Mandiner.

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven politikai pártot alapított Szanyi Tibor mozgalma, az Igen és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A Mandiner csütörtök délelőtt kapott meghívót egy pénteki sajtótájékoztatóra, amelyet a két mozgalom képviselői hirdettek meg. Megbízható forrásból úgy tudják, ekkor fogják bejelenteni közös pártjuk alapítását. 

Információik szerint a politikai formációt még decemberben alapították a bejegyzési kérelem pedig februárban érkezett meg a bíróságra, amely várhatóan március végén fogja pártként bejegyezni az Igen Szolidaritást.

A párt leendő elnöke Huszti Andrea, a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezeti igazgatója lesz, aki korábban a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM egyik alapítója volt.

Az alapítók közt Szanyi Tibor mellett ott van Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke. Érdekes adalék, hogy Székely 2018-ban a DK-val kötött megállapodásnak köszönhetően a párt listájának hetedik helyéről szerzett parlamenti mandátumot, most pedig a Gyurcsánnyal finoman szólva nem túl szívélyes viszonyt ápoló Szanyival alapít közös pártot - írták.

A teljes cikk ITT olvasható.

mandiner.hu